-"Hát ők hova lettek?"-kérdeztem és leültem egy székre
-"El mentek vadászni"-magyarázta-"Megünneplik hogy Zek jobban van"-mosolygott
-"És Emily?"-kérdeztem inkább a nevén szólítom
-"Bement a városba egy pár dolgot beszerezni"-magyarázta
-"Mond csak körülbelül hány kilométerre van innen a legelső város?"-kérdeztem
-"50-km..Miért?"-felelte és kérdezte
-"Mert körülnéznék"-mosolyogtam
-"Csak egy embert sem bánts"-komolyan mondta és a fakanállal mutatta hogy dádá lesz
-"Már meg reggeliztem"-feleltem erre csökönyösen.Erre belém szúrta a fakanál végét.Fájt de elviselhetően.
-"Embert nem ölsz"-a tekintette egyenes és mély volt
-"Nem is ember öltem hanem három szarvast"-magyaráztam és kihúztam a fakanalat amit két bordám közé szúrt bele ahogy éreztem
-"Az más"-mosolygott és elő vette egy új fakanalat
-"Én inkább megyek nehogy azt is belém szúrd"-mosolyogtam
-"Nem áll szándékomban"-nevetett. Ahhoz képes hogy legalább hatvan éves egész erős.A seb el is tűnt csak a véres póló maradt helyette és azt pedig muszáj volt lecserélni mert újabb fakanalat kapok a testembe..Nem tudtam mit csinálni így miután lecseréltem a pólóm vissza mentem Nana-hoz a konyhában.Egy tepsi friss Muffint vett ki épp a sütőből.
-"Már nem félsz tőlem?"-mosolygott
-"Nem"-mosolyogtam vissza
-"Azon gondolkoztam hogy miért Emily-nek szólítod az anyád?"-kérdezte
-"Új nekem még ez"-nyeltem egyet
-"Mesélj nekem a Cullen családról kérlek"-kért meg és velem szemben leült
-"Ők vegetáriánus vámpírok"-mosolyogtam
-"Szóval ezért ittál állat vért emberi helyet"-suttogta
-"És a boszorkányokkal hogy állsz?"-kérdezte
-"Van egy boszorkány barátnőm Vivi és természetesen védem is őket"-mosolyogtam
-"Lenne egy kérdésem mivel szoktam eltölteni az időm minden nap itt?"-kérdeztem
-"Mindig pörögtél mindent csináltál tanulás meg ilyenek"-magyarázta
-"Most pedig unatkozok"-folytattam
-"Találj ki valamit"-tett be egy újabb tepsi muffnt. El gondolkoztam azon hogy miért csak Nana mer velem kommunikálni és az anyám.Van egy olyan érzésem hogy a vérfarkasok félnek tőlem.
-"A vérfarkasok félnek tőlem"-ezt hangosan mondtam ki.Erre Nana furcsán nézett rám.Megmagyarázhatatlanul ijedt volt.
-"Ezt meg honnan veszed?"-kérdezte
-"Az egyik se kommunikál velem"-suttogtam.Erre nem válaszolt csak vállat vont.Felálltam.
-"Hova mész?"-kérdezte
-"Terep szemlére felmérem az állat populációt"-intettem neki még mondani akart valamit de semmi kedvem sem volt hallgatni a magyarázkodását.Először a házban néztem szét gyors tempóban.Teli van szobákkal.De azt viszont nem értem hogy minek a vas ajtó....Kinyitottam és neki vetettem magam az erdőnek ismét.Majmot játszottam és ahogy ugráltam az ágakon azok recsegtek.Egy hegy tetejére is fel mentem.És onnan vettem szemügyre a terepet.Szép hely az biztos.Leültem a fűre nem foglalkozva semmivel.Gondolkoztam és közben a füvet tépkedtem.Azon gondolkoztam hogy tényleg ilyen unalmas voltam? Jobb nekem ez az élet még ha egy keverék hibrid is vagyok.Talán egy hónap múlva vissza megyek Forksba.De az se lenne jó hiszen élet veszélybe sodornám őket.Ez ismét egy furcsa gondolatom volt.Közben éjszaka lett és feljött a hold az égre nem volt teli csak épp egy kicsi rész világított.Az idő érzékem szerint kilenc óra lehet.Vajon keresnek engem már? Habár Nana biztos elmondta nekik amiket mondtam.Félek tőlük..Ez egy furcsa érzés a félelmet eddig nem nagyon ismertem.Érzem magamon hogy a szívem ami szerencsére dobog egyre gyorsabban ver.Itt biztonságban érzem magam hiszen az állatok elkerülnek nagy ívben.Olyan mintha egy álom lenne.Egy kicsit furcsállnám is ha most felébrednék.Csíptem meg magam de semmi.Vajon aggodnak értem? Vagy eszükbe sem jutottam? egy csomó kérdés.Mígnem egy ló vágta zaját hallottam.Egy kicsit furcsa hogy lovakkal közlekednek de meg is értem hiszen ezen a terepen nem lehet autókázni.Mosolyogtam.Felálltam.Lesöpörtem a gatyámról a port és futásnak eredtem.A látásom csak egy kicsit változott meg a sötéttől.Futásnak eredtem a leggyorsabb tempóban.Egy lábról fel ugrottam és meg kapaszkodtam egy faágba majd ismét landoltam a földön.Tovább futottam és amikor már láttam a ház vagy kastély halvány fényit lassítottam és már emberi tempóban ballagtam át a réten és most úgy döntöttem hogy betörök a saját szobámba.Az ablakom nyitva volt és egy ugrással beugrottam.Csendesen landoltam és a cipőm levétele után elfeküdtem az ágyon.A lenti beszélgetésekbe hallgattam bele.Nana épp ekkor mesélte el hogy mit mondtam neki és hogy mit csinált.
-"Szóval hol is van Evelyn?"-kérdezte Emily az anyám még mindig új hogy Emily-nek szólítsam
-"Azt mondta elmegy felmérni a terepet"-magyarázta.Anyám arcát látva egy kicsit megrendült.
-"Valamit esetleg nem mondott?"-kérdezte az apám David azt hiszem ez a neve
-"De...."-fojtotta el a hangját-"Azt érzi hogy még mindig ő a fekete bárány ebben a családban...kiközösítettnek érzi magát"-a végét elfojtotta
-"Ez nevetséges"-a nagyobbik bátyám Adam szólalt meg és a hangja Emmettére emlékeztetett
-"Én egy kicsit tartok tőle"-vallotta be a középső bátyám Erik, én vagyok a legfiatalabb közülük és természetesen az egyetlen lány is
-"Pedig ő ugyan az fiam"-védett meg anyám
-"De ő egy vérszopó"-hangosabban beszélt
-"És farkas is"-mondta a legkisebb bátyán Rolli
-"Szerintetek mivel táplálkozik?! csakis emberi vér lehet az"-csattant ki magából Adam ismét
-"Állatival"-védett meg ismét Nana
-"És ezt honnan tudod?"-ez gúnyosan hallatszott
Tovább nem is halgatoztam a dühömet nem fizikailag akartam levezetni.Hanem nyugodtságból neki álltam egy családi fát rajzolni.Fel kutattam az asztalomnál egy papírt és szépen rajzolgatni kezdtem és írni.Természetesen angolul.A vérfarkasoktól az összeset akik eszembe jutottak.Az összes vámpír nevét és faját leírtam elneveztem a Cullen féle törzset RED EYES-nek a másikat pedig STRONGER-nek a farkasok törzseit pedig egy kicsit viccesen HATALMAS és MINI a különbséget mindenki tudja..
Az utolsó faj a HIBRID volt ami a két faj között állt.Neki álltam rá írogatni a neveket.Mire végeztem körülbelül hajnali három volt és már mindenki aludt.Furcsálltam hogy senki sem jön be jó éjt kívánni.Lefürödtem lassan és befeküdtem az ágyamba.Elhatároztam magam hogy holnap utána járok annak milyen volt az igazi Evy.Aludni nem tudtam de ez a szervezetemnek így is pihenés.Mikor hajnalodni kezdett felöltöztem.És kimentem.Egyetlen egy személy volt a konyhában az pedig ismét Nana.
-"Nincs még korán?"-kérdezte amikor kiöntötte magának a kávét
-"Nem is aludtam"-mosolyogtam és leültem
-"Kérsz?"-kérdezte
-"Persze"-nem mondhattam nemet
-"Mesélj nekem milyen voltam régen?"-kérdeztem miközben bele kortyoltam a kávéba.Furcsa hogy Nana kommunikál velem.Mikor befejezte a mondanivalóját megjelentek a drágalátos bátyáim......

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése