-->

2013. december 31., kedd

118.rész-Evelyn Cullen naplója

Három hónap elég volz arra hogy megbékéljenek velem és a helyzettel. Adam Erik és Roli egyre többet kommunikáltak velem.Anyám és apám ismét elfogadott.Zeckel pedig egyre közelebb kerültünk egymáshoz de én csak barát ként tekintek rá.Nyár közepe van Cullenék egyre kevesebbszer jutnak az eszemben.Míg el nem jött a mai este.Szokásosan meg vacsoráztunk és mindenki aludni ment.Zeck szobája az enyém mellett volt,együtt ballagtunk és a szokásos mai napról beszélgettünk.
-"Jóéjt"-mondtam és bementem ismét másra számított
Lefürödtem és lefeküdtem.A plafon nézése közben ért utol az álmosság.Furcsa álom vette a kezdetét.Fehér ruhám volt és épp az oltárhoz ballagtam.Amikor oda értem azt hittem Zeck áll ott de más volt.Amikor a nász nép felé fordultam mindenki ott volt Cullenékeg beleértve.Amikor megfordultam és ránéztem a vőlegényre Klaust pillantottam meg, önelégülten mosolygott.Felébredtem és egyből felültem a börőm izzadt volt.Erősen verejtékeztem.Aztán jött a többi.....Arra lettem figyelmes hogy valaki kint nevetgél a hangok egyre erősebbek lettek...De azt már később vettem észre hogy vérzik a kezem...A csaphoz mentem és folyó víz alá betettem.Körülbelül öt percet lehetett a víz alatt és ismét három új háromszög jelent meg...Bekötöttem mintha valami seb lenne..Aztán ki kukkantottam az ajtómon a hangok egyre jobban felerősödtek és ismerössek voltak....A fal mellett megálltam és burokkal védtem körbe magam..Hallgattam a beszélgetést..
-"Nos köszönöm hogy szóltál"-mondta egy erős hang természetesen hamar rájöttem hogy kié-"Nehéz volt itt tartani?"-nevetve kérdezte
-"Egyszerűen nem bírom muszáj volt elárulnom"-mondta erre Adam.Az izmaim megfeszültek megakartam ölni...
-"És mikor láthatom?"-kérdezte a másik hang.De a szemeit felém szúrta nem láttam de éreztem...A leggyorsabb módon elhúztam onnan.
-"Ha akarod nézd meg hogy tényleg itt van"-ez volt az utolsó szó
Felkészültem a támadásra.Szépen elfeküdtem becsuktam a szemem és gondolkoztam közben emberi módon szuszogtam..Magamban rájöttem hogy nem akarom bántani igazából...De a hangja olyan ismerős Klaus nem lehet.....De valaki más igen..Nyitódott az ajtóm csak természetesen szuszogtam tovább hallottam valami suttogást és éreztem az arcomon egy simítást.Felébredjek? ezt kérdeztem magamban
-"Hagyjuk...menjünk ki"-suttogta megint az a finom hang.Amint ki mentek a szemeimet felcsaptam felültem és a kezemre vetettem egy pillantást."Vissza kell mennem"..ezen azt értem hogy valószínű az egyik ősi rájött hogy élek és a következő célpontjuk Cullenék.De most tuti nem engednek el.Másnap reggel félkomában mentem ki.Mostanában túl sokat alszok...
-"Jó reggelt kincsem"-mondta Nana és teát öntött ki
-"Inkább a kancsóból"-vettem ki a kezéből
-"De a többiek"-dadogott
-"Van kávé is nekik"-mosolyogtam
-"Ennyire rosszul aludtál?"-ismerve megkérdezte
-"Csak egy kicsit"-mutattam az ujjammal a mértéket.Közben alaposan mindegyik ablakból kinéztem hátha a vendég itt van valahol.
-"Szerinted elengednének vissza Amerikába?"-ültem fel a pultra és ittam tovább a teát
-"Nem"-vágta rá
-"De a boszorkányokat nagy valószínűséggel megölték és az ősi eljön értem vagy megöli a családom"-magyaráztam
-"Mi vagyunk a családod nem?"-kérdezte Erik amikor bejött a nappaliba
-"Igen"-néztem rá-"De a másik kontinensen is van nekem egy családom akiket ugyan úgy meg kell védenem"-magyaráztam
-"A boszorkányoknak valami bajuk lenne?"-nézet rám Nana
-"Akkor is visszamegyek ott még vár rám egy hatalmas gyilkolás"-mosolyogtam és egyhúzásra kiidtam az összes teát
-"Nem hagynál nekem is?"-jött be Adam a konyhába
-"Csinálj magadnak"-ez egy kicsit bukón jött ki Erik egyből rám nézett
-"Mióta fel kelt azóta ilyen zabos"-magyarázta Nana.Erre én leszálltam és kiindultam.
-"Elmentem vadászni"-magyaráztam és vámpír tempóban bementem a szobába felöltöztem és kiugrottam az ablakomon.Az erdőn keresztül miközben futottam zavarodottnak éreztem magam.Három fát ütöttem ki egy csapásból azokon vezettem le a feszültségem...Aztán egy erre felé ritka barna medvét öltem meg.Egy kicsit birkóztam vele aztán szépen visszaindultam.Körülbelül dél lehetett.Amikor bementem a vas ajtón farkas szagot éreztem de nem a megszokottat.
-"Jobban vagy?"-kérdezte Zeck amikor a folyosón csatlakozott hozzám.
-"Ezerszer"-suttogtam
-"Ki van itt?"-kérdeztem meg
-"Azt hittem nem veszed észre"-mosolygott
-"A szaglásom mindent megérez"-mutattam az orromra
-"Igazából én sem tudom"-magyarázta és ilyenkor hadart
-"Ne hazudj"-mosolyogtam de ekkor már beértünk a nappaliba.Átlagosan ballagtam be semmi extrára nem számítottam.Ekkor egy férfit pillantottam meg.
-"Á már itt is van"-mondta anyám
-"Csak nem engem vártatok?"-kérdeztem mert volt egy sejtésem.
-"Már csak te hiányoztál"-mondta erre Erik
A fejükben különféle gondolatok zajlottak és egyikből sem tudtam levenni hogy mi is fog történni.Ez direktbe játszás mosolyogtam magamban....Levegőt vettem.Mindez öt másodperc alatt telt el.Senki nem szólal meg így inkább bementem Nanahoz a konyhába.
-"Éhes vagy?"-kérdezte ők a nappaliba tovább beszélgettek
-"Már reggeliztem"-magyaráztam
-"Rendben"-mosolygott-"Nos hogy állsz azzal a kérdéssel?"-mosolygott remélve hogy azt válaszolom 'Sehogy majd valamikor máskor elintézem' de nem két nap múlva úgy is indulok.
-"Két nap múlva indulok"-mosolyogtam vissza
-"Ezt komolyan gondolod?"-kérdezte
-"Persze,lehet hogy már megölték őket...."-a végét suttogva mondtam
-"A boszorkányokból pedig szerintem nagyjábból hármat ölhettek meg"-suttogtam és nyeltem egyet
-"Honnan szeded?"-kérdezte ekkor már elfordult
-"Nézd"-mutattam a karom
-"Ez az a jel ugye?"-mosolygott-"Csak tud én sejtettem"-jelentette ki
-"Jól van"-mosolyogtam
-"Mázlista több élete van mint egy macskának"-ült le elém
-"Gyere velem adok neked valamit"-mondta és elindult csoszogva egyenest az ő szobájához vezetett és egy nyakláncot akasztott a nyakamba
-"Azért hogy megvédjen"-mosolygott-"Ha már megálítani nem lehet mert olyan csökönyös vagy"-mosolygott
-"Kérdezhetek valamit?"-fogtam meg a kezét
-"Persze"-a pajzsot pedig ki terjesztettem hogy senki se hallja a beszélgetést
-"Ki az ott kint?"-kérdeztem
-"Komolyan érdekel?"-mosolygott
-"Persze"-vajon olyan megrázó lehet
-"A volt férj jelölted az apád őt akarta hogy a férjed legyen"-na ekkor szakadni kezdtem a röhögéstől nem azét mintha valami bajom lett volna vele helyes meg minden de hány éves is 30? A pajzs behúzódott mert nem koncentráltam eléggé.
-"Fejezd be ez nem vicces"-nézett rám Nana-"Terjeszd vissza a buborékot kérlek"-buborék? ezen meglepődtem
-"Végeztél?"-kérdezte
-"Persze"-néztem rá
-"Ez az ember nem az aki lehet hogy az ősiek barátja..."-tért a lényegre amikor nem értettem-"Holnap este alkonyatkor indulsz írj egy levelet majd én átadom búcsúzkodni nem kell tudom hogy úgyse engednének el téged majd kibeszéllek"-mosolygott-"De ígérd meg hogy vissza jössz"-kért meg
-"Persze"-mosolyogtam
-"Most pedig csak átlagosan menjünk ki mintha semmi sem történt volna"-mosolygott.Aztán elkezdett valamit hadarni beszélni.Közben nagyon boldog voltam mert tudtam haza mehetek ez egy kissé ironikus két családom van de Cullenék a szívem csücskei és ha őket elveszítem......Akkor nekem is végem...Bementünk és tényleg igaza volt Nananak a férfiben valami nem stimmelt.A nevét ismét nem tudtam csak leültem közéjük és néztem az erdőt....Hamarosan vagyis két nap múlva az Amerikai kontinensen lehetek....Magamba beszélgettem közben csak úgy nézegettem a kezeim hogy ne vegyék észre hogy heg van benne....Este mindenki vacsorázott és most nekem is muszáj volt.A farkas énem biztos zabált volna bocsánat a kifejezésért.A vámpír énem kevésbé. De azért ettem egy keveset.
Nana figyelte legjobban Diegot az ismeretlen férfi neve ez volt (Diego).Muszáj volt velük társalognom.De a legtöbbet Zeckel társalogtam...Másnap reggel pedig indultam.....

BUÉK

2013. december 25., szerda

117.rész-Evelyn Cullen naplója

Levgőnek néztek természetesen kivéve Erik.Ő leült velem szemben a konyha asztalra.Míg a testvérei leültek a nappaliba és azt hiszem Xbox-oztak.A poharamat nézegettem.Arra gondoltam hogy mi lenne ha most egy pohár vér lenne előttem.
-"Dadus kérek én is kávét"-kérte meg Nanat.Dadus? ezen meglepődtem.Ha az idő érzékem nem csal akkor reggel fél nyolc van és nyár...Ez egy kissé boldogan fogtam fel.A gondolataim elkalandoztak messze és véggülis ismét Cullenékre gondoltam ismét.A jelenbe akkor tértem vissza amikor Erik hozzám szólt.
-"Nos és merre jártál tegnap?"-kérdezte és belekortyolt a kávéjába
-"A hegyekben"-kortyoltam én is szűkszavúan válaszoltam
-"Hát ez elég szűkszavú volt"-mosolygott olyan volt mintha a gondolataimba olvasna.Ekkor ujjabb személy lépet be a hatalmas nappaliba és ő is egyenest a konyhába jött természetesen Zeck volt.
-"Miért vagy ilyen csendben amikor mi itt vagyunk?"-kérdezte
-"Nem vagyok csendben"-vágtam rá
-"Mégis a dadussal többet beszélgetsz mint velünk"-magyarázta és ekkor már megitta a kávéját
-"Erre nem tudok válaszolni"-mondtam és én is lehúztam a kávém ami az én szervezetemnek méreg.Vér vér....csak ez járt a fejemben.Ekkor a ló jutott eszembe akinek a vágtáját hallottam este.
Mindenki csendben volt csak Adam és Rolli zajongását lehetett hallani.Az biztos hogy ma több állatott kell megölnöm nem csak egyet..A torkom minél jobban kezdett kaparni. Könnyíttek rajta.Úgy se hiányzom senkinek.És senkit sem akarok bántani.Szépen csendben felálltam és egy pillanatra mindenki rám nézet aztán amikor nem éreztem magamon a szúrós és kérdő nézéseket vámpír tempóban felmentem ismét a szobába.Volt ott egy plazma tévé a sarokban bekapcsoltam és egy kicsit arra koncentráltam mit magyaráz.A magyar nyelv kezd könnyen menni így amit a tévé magyarul mondott én fordítottam angolul.Nem engedhetem hogy kimenjen a nyelv a fejemből.Mikor meguntam bementem a gardróbba felhúztam az egyik tornacipőm.Felvettem egy dzsekit és egy sapka szerűséget.Aztán szépen leugrottam a szobám ablakából és a leggyorsabb tempóban el futottam.Először egy kórházat kerestem ahol négy tasak vérrel tovább álltam.Azokat megittam és boldog teli hassal indultam vissza.Azon gondolkoztam visszafele hogy biztos voltak itt barátaim.Bár nem nagyon ismerem magam mostanában.Amikor visszaértem mint egy szellem ott teremtem a szobámba.Furcsa feszültséget éreztem de nem magamon hanem a légtérben.Nem foglalkoztam velük.Vér nélkül a vámpír nem tud élni...Be mentem a szobámba de mikor bementem már valaki várt ott...A falalt nézte ami teli volt a képekkel.Két perc után szólalt meg.
-"Azt hittem elégeted ezeket a képeket"-fordult felém
-"Miért tenném?"-hitetlenkedtem-"Ez az egyetlen mód arra hogy emlékezzek arra hogy milyen voltam amikor itt éltem"-magyaráztam meg és leültem az ágyamra..Erre Zeck elfeküdt rajta egy kicsit furcsa volt.
Csak bámult és én ezt már kellemetlennek.
-"Nos minek köszönhetem a látogatást?"-kérdeztem
-"Csak úgy gondoltam szeretnél Nanan kívül valakivel beszélgetni"-ezt panasznak vettem
-"Mivel csak ő az egyetlen személy aki beszélget velem"-vágtam vissza
-"Akkor itt az esély...beszélgess velem is"-mosolygott önelégülten
-"Tudtad hogy egy kicsit Damonra hasonlítasz?"-nevettem
-"Damon?"-mondta ki a nevet-"Az meg ki?"-most már furfangosan nézett
-"Egyik haverom"-jelentettem ki...Habár több volt mint haver...Ezen elgondolkoztam.
-"Jah persze..."-fintorgott-"És vámpír ha nem tévedek"-ezt már gúnyosan mondta
-"Én is az vagyok"-mosolyogtam a fejébe
-"De csak az egyik feled az"-emelte fel a mutató ujját
-"De a vámpír fajt jobban szeretem mint a vérfarkasokét"-szóltam be neki
-"A véredet soha nem tagadhatod meg"-a szemöldökét ráncolta kezdett mérges lenni
-"Nem arról van szó hogy megtagadom....csak ez a vérfarkas faj más mint amit ismerek"-magyaráztam
-"Tényleg és mennyivel?"-már megint önelégülten mosolygott
-"Elmondom ha ezt többet nem csinálod"-kértem meg
-"Mit is?"-kérdezte
-"Ezt"-feküdtem el én is és nagy képűen néztem rá
-"Oké"-mosolygott
-"Ennyire rossz?"-nevetett és felült aztán én is
-"Nem kicsit"-ültem fel
-"Akkor elmondod?"-kérdezte
-"Persze"-néztem az ágyneműmre és idegességemben azt kapartam nem tudom hogy miért jött rám ez az érzés
-"Nos?"-kérdezett ismét
-"Volt szerencsém meg ismerni egy másik vérfarkas törzset is és hát hogyan mondjam ők másabbak....ők kétméteres farkassá változnak át és elég annyi hogy erősen meleg a testük és csak nagyobb hőt bocsájtanak ki és máris át változnak hatalmassá"-a magyarázásba beleéltem magam
-"Hűha szuper lehet"-mosolygott-"Ahogy elő adtad nagyon jó volt"
-"Élőben még jobb látni őket...."-mosolyogtam 
-"Tényleg jó lehet nekik nem kell minden teliholdkor törni a csontjukat"-furcsa csillogást láttam a szemében-"És te?"-kérdezte furcsán néztem rá-"Úgy értem hányszor változtál át már?"-kérdezte
-"Egyszer se"-mosolyogtam
-"Azt meg hogyan?"-kérdezte
-"A hibrideknek nem kell átváltozniuk"-magyaráztam
-"Mázlista...."-suttogta
-"És fájdalmas?"-furcsán éreztem magam
-"Csak egy kicsit"-mutatta az ujjával-"De meg tapasztalhatod"-magyarázta
-"Kösz nem......"-ezen a magyarázaton meglepődtem
Sok mindenről beszéltem vele reggel hatig azt hiszem...Meséltem neki a családomról.Furcsa de úgy éreztem hogy neki elmondhatok mindent.Marknal és Damonnal sem éreztem ilyent.Az volt a legeslegfurcsább amikor arról beszélt hogy milyen voltam régen és hogy milyen boldogok voltunk együtt.


116.rész-Evelyn Cullen naplója

Amikor vért adtam a srácnak nem is izgatott annyira csak egy kis vérhiány.Akkor már jobban éreztem magam amikor azt hallottam hogy a nappaliban nevetnek és boldogak.Felálltam és tovább néztem a képeket a falon.Sok emlékem lehetett itt régen de most egyre sem emlékszek.Az okát azt nem tudom.De azt igen hogy a torkom ismét kapar.De vérfarkasok közelében nem illő embert ölni és itt a semmi közepén még egy kórház sincs.Amíg ezen gondolkoztam a számban a nyál össze futott.Tovább nézelődtem a szobába.Egy hatalmas tévé volt a sarokban.Ezen meglepődtem itt lehet fogni csatornákat? És ahogy tovább mentem egy hatalmas gardrób ajtó előtt találtam magam.Amikor be mentem oda furcsa illatot éreztem.Ez nem olyan mint amilyennek most érzem magam.Fahéj és finom kölni.A ruháimat nézve az ízlésem az volt ami most is.Sehol egy miniszoknya és magassarkú.Ekkor Alice jutott az eszembe....Vajon mennyire fájhatott nekik amikor valószínűen Vivi közölte velük hogy meghaltam? De egy biztos amint felkészültnek érzem magam visszamegyek és bosszút állok mindenért.Öt év sok idő még ha nem is az igazi családom akkor is azok maradnak.A sok emlék nem múlik el amelyeket ők szerezték nekem.Muszáj ezt tennem mert ha tudnák hogy élek beleértve az ősieket őket ölnék még vagy épp fenyegetnék ha valamit nem úgy csinálok ahogy kellene.De arra még mindig nem jöttem rá hogy ki az aki engem megölt?Ekkor a sebre figyeltem a karomon.A négyből három maradt de állítólag minél több boszorkány hal meg annál több ilyen kör lesz a kezemen.És ez egy kicsit aggaszt.Emlékszem arra hogy mennyire fájt amikor ezek a sebek belevésődtek a kezembe.Tovább nézelődtem és volt egy doboz eldugva a cipők mögött.Amikor kinyitottam teli volt képekkel.Az összes szülinapom és még a papírjaim is.Nem is érdekeltek vissza tettem őket a helyükre.A vezetéknevemmel úgyse fogok megbékélni Cullen leszek maradok és voltam egyszer és mindenkorra.Furcsa hogy ilyen lelki ismeret furdalású lettem a környezet lehet rám ilyen hatással.Kimentem a gardrób szobából.És egy ablakot pillantottam meg a világosság nem tudott behatolni mert sötétítő volt elhúzva hogy ne jöjjön be a fény.A fény szótól amint ez elhangzott a fejemben a Cullen gyűrűre pillantottam.Egy kérdés járt a fejemben.Vajon megégnék ha levenném.Ha le is veszem úgyis visszahúzom az ujjamra ez az egyetlen emlékem.Furcsa hogy most kísérletezek ezzel.Inkább az új régi családommal kéne foglalkoznom.Nehezen de be vallom egy kicsit félek lemenni közéjük nem csak azért mert ismeretlenek nem emlékszem arra hogy amikor itt éltem hogyan viselkedtem.Laza vagy kemény vagy épp merengő voltam.A bátyáimra mind a három tulajdonság jellemző.Elhúztam a függönyt és kinyitottam az ablakom.Azon törtem a fejem vajon tíz perc elég-e lenne arra hogy elejtsek néhány vadat és enyhítsem a torok fájásom ami egyre jobban erősödik.Füleltem a nappaliba társalogtak és semmi más.Tíz perc elég megfagyni úgyse tudok.Le ugrottam és a leggyorsabb tempóban futni kezdtem ami elég gyors volt.Három hatalmas gímszarvast kaptam el és kioltottam az életüket.A vérük finom felpezsdítő frissítő volt, ezzel tudtam csillapítani a szomjam valamennyire talán az emberi étel segíthet.Körülbelül ezt öt perc alatt elintézem és legalább 150km/h val futottam vissza.A fák mellettem kezdtek elmosódni.Az ablakom mellett volt egy hatalmas luc fenyő. Páros lábbal felugrottam elkaptam az egyik ágát és bevágódtam a szobába.Senki sehol.Még csak nem is kerestek.Ez a szoba már kezd egy kicsit nyomasztani.Fogtam magam és kimentem.Kezdtem dühös lenni ismét a vérfarkas gén nem tehetek róla.De annak viszont örülök ilyen szempontból hogy teliholdkor nem kell eltörnöm az összes csontom hogy mini farkasként futkározzak.Amint ezt kimondtam beértem a nappaliba.Ahonnan be lehetett menni egy hatalmas konyhába.Nana sürgőt forgott ott.
-"Hát ők hova lettek?"-kérdeztem és leültem egy székre
-"El mentek vadászni"-magyarázta-"Megünneplik hogy Zek jobban van"-mosolygott
-"És Emily?"-kérdeztem inkább a nevén szólítom
-"Bement a városba egy pár dolgot beszerezni"-magyarázta
-"Mond csak körülbelül hány kilométerre van innen a legelső város?"-kérdeztem
-"50-km..Miért?"-felelte és kérdezte
-"Mert körülnéznék"-mosolyogtam
-"Csak egy embert sem bánts"-komolyan mondta és a fakanállal mutatta hogy dádá lesz
-"Már meg reggeliztem"-feleltem erre csökönyösen.Erre belém szúrta a fakanál végét.Fájt de elviselhetően.
-"Embert nem ölsz"-a tekintette egyenes és mély volt
-"Nem is ember öltem hanem három szarvast"-magyaráztam és kihúztam a fakanalat amit két bordám közé szúrt bele ahogy éreztem
-"Az más"-mosolygott és elő vette egy új fakanalat
-"Én inkább megyek nehogy azt is belém szúrd"-mosolyogtam
-"Nem áll szándékomban"-nevetett. Ahhoz képes hogy legalább hatvan éves egész erős.A seb el is tűnt csak a véres póló maradt helyette és azt pedig muszáj volt lecserélni mert újabb fakanalat kapok a testembe..Nem tudtam mit csinálni így miután lecseréltem a pólóm vissza mentem Nana-hoz a konyhában.Egy tepsi friss Muffint vett ki épp a sütőből.
-"Már nem félsz tőlem?"-mosolygott
-"Nem"-mosolyogtam vissza
-"Azon gondolkoztam hogy miért Emily-nek szólítod az anyád?"-kérdezte
-"Új nekem még ez"-nyeltem egyet
-"Mesélj nekem a Cullen családról kérlek"-kért meg és velem szemben leült
-"Ők vegetáriánus vámpírok"-mosolyogtam
-"Szóval ezért ittál állat vért emberi helyet"-suttogta
-"És a boszorkányokkal hogy állsz?"-kérdezte
-"Van egy boszorkány barátnőm Vivi és természetesen védem is őket"-mosolyogtam
-"Lenne egy kérdésem mivel szoktam eltölteni az időm minden nap itt?"-kérdeztem
-"Mindig pörögtél mindent csináltál tanulás meg ilyenek"-magyarázta
-"Most pedig unatkozok"-folytattam
-"Találj ki valamit"-tett be egy újabb tepsi muffnt. El gondolkoztam azon hogy miért csak Nana mer velem kommunikálni és az anyám.Van egy olyan érzésem hogy a vérfarkasok félnek tőlem.
-"A vérfarkasok félnek tőlem"-ezt hangosan mondtam ki.Erre Nana furcsán nézett rám.Megmagyarázhatatlanul ijedt volt.
-"Ezt meg honnan veszed?"-kérdezte
-"Az egyik se kommunikál velem"-suttogtam.Erre nem válaszolt csak vállat vont.Felálltam.
-"Hova mész?"-kérdezte
-"Terep szemlére felmérem az állat populációt"-intettem neki még mondani akart valamit de semmi kedvem sem volt hallgatni a magyarázkodását.Először a házban néztem szét gyors tempóban.Teli van szobákkal.De azt viszont nem értem hogy minek a vas ajtó....Kinyitottam és neki vetettem magam az erdőnek ismét.Majmot játszottam és ahogy ugráltam az ágakon azok recsegtek.Egy hegy tetejére is fel mentem.És onnan vettem szemügyre a terepet.Szép hely az biztos.Leültem a fűre nem foglalkozva semmivel.Gondolkoztam és közben a füvet tépkedtem.Azon gondolkoztam hogy tényleg ilyen unalmas voltam? Jobb nekem ez az élet még ha egy keverék hibrid is vagyok.Talán egy hónap múlva vissza megyek Forksba.De az se lenne jó hiszen élet veszélybe sodornám őket.Ez ismét egy furcsa gondolatom volt.Közben éjszaka lett és feljött a hold az égre nem volt teli csak épp egy kicsi rész világított.Az idő érzékem szerint kilenc óra lehet.Vajon keresnek engem már? Habár Nana biztos elmondta nekik amiket mondtam.Félek tőlük..Ez egy furcsa érzés a félelmet eddig nem nagyon ismertem.Érzem magamon hogy a szívem ami szerencsére dobog egyre gyorsabban ver.Itt biztonságban érzem magam hiszen az állatok elkerülnek nagy ívben.Olyan mintha egy álom lenne.Egy kicsit furcsállnám is ha most felébrednék.Csíptem meg magam de semmi.Vajon aggodnak értem? Vagy eszükbe sem jutottam? egy csomó kérdés.Mígnem egy ló vágta zaját hallottam.Egy kicsit furcsa hogy lovakkal közlekednek de meg is értem hiszen ezen a terepen nem lehet autókázni.Mosolyogtam.Felálltam.Lesöpörtem a gatyámról a port és futásnak eredtem.A látásom csak egy kicsit változott meg a sötéttől.Futásnak eredtem a leggyorsabb tempóban.Egy lábról fel ugrottam és meg kapaszkodtam egy faágba majd ismét landoltam a földön.Tovább futottam és amikor már láttam a ház vagy kastély halvány fényit lassítottam és már emberi tempóban ballagtam át a réten és most úgy döntöttem hogy betörök a saját szobámba.Az ablakom nyitva volt és egy ugrással beugrottam.Csendesen landoltam és a cipőm levétele után elfeküdtem az ágyon.A lenti beszélgetésekbe hallgattam bele.Nana épp ekkor mesélte el hogy mit mondtam neki és hogy mit csinált.
-"Szóval hol is van Evelyn?"-kérdezte Emily az anyám még mindig új hogy Emily-nek szólítsam
-"Azt mondta elmegy felmérni a terepet"-magyarázta.Anyám arcát látva egy kicsit megrendült.
-"Valamit esetleg nem mondott?"-kérdezte az apám David azt hiszem ez a neve
-"De...."-fojtotta el a hangját-"Azt érzi hogy még mindig ő a fekete bárány ebben a családban...kiközösítettnek érzi magát"-a végét elfojtotta
-"Ez nevetséges"-a nagyobbik bátyám Adam szólalt meg és a hangja Emmettére emlékeztetett
 -"Én egy kicsit tartok tőle"-vallotta be a középső bátyám Erik, én vagyok a legfiatalabb közülük és természetesen az egyetlen lány is
-"Pedig ő ugyan az fiam"-védett meg anyám
-"De ő egy vérszopó"-hangosabban beszélt
-"És farkas is"-mondta a legkisebb bátyán Rolli
-"Szerintetek mivel táplálkozik?! csakis emberi vér lehet az"-csattant ki magából Adam ismét
-"Állatival"-védett meg ismét Nana
-"És ezt honnan tudod?"-ez gúnyosan hallatszott
Tovább nem is halgatoztam a dühömet nem fizikailag akartam levezetni.Hanem nyugodtságból neki álltam egy családi fát rajzolni.Fel kutattam az asztalomnál egy papírt és szépen rajzolgatni kezdtem és írni.Természetesen angolul.A vérfarkasoktól az összeset akik eszembe jutottak.Az összes vámpír nevét és faját leírtam elneveztem a Cullen féle törzset RED EYES-nek a másikat pedig STRONGER-nek a farkasok törzseit pedig egy kicsit viccesen HATALMAS és MINI a különbséget mindenki tudja..
Az utolsó faj a HIBRID volt ami a két faj között állt.Neki álltam rá írogatni a neveket.Mire végeztem körülbelül hajnali három volt és már mindenki aludt.Furcsálltam hogy senki sem jön be jó éjt kívánni.Lefürödtem lassan és befeküdtem az ágyamba.Elhatároztam magam hogy holnap utána járok annak milyen volt az igazi Evy.Aludni nem tudtam de ez a szervezetemnek így is pihenés.Mikor hajnalodni kezdett felöltöztem.És kimentem.Egyetlen egy személy volt a konyhában az pedig ismét Nana.
-"Nincs még korán?"-kérdezte amikor kiöntötte magának a kávét
-"Nem is aludtam"-mosolyogtam és leültem
-"Kérsz?"-kérdezte
-"Persze"-nem mondhattam nemet 
-"Mesélj nekem milyen voltam régen?"-kérdeztem miközben bele kortyoltam a kávéba.Furcsa hogy Nana kommunikál velem.Mikor befejezte a mondanivalóját megjelentek a drágalátos bátyáim......

2013. december 21., szombat

115.rész-Evelyn Cullen naplója

Igazából nem is tudtam elaludni az égen néztem a teliholdat és a csillagokat.De azt se bírtam tovább nézni mert mindig az ismerőseim és a családomat képzeltem oda.Így inkább csak le ugrottam és tovább hallattam emberi tempóban gyalog.Hiába volt sötét átváltottam farkas üzemmódba és jól hallottam és láttam .Egy légvételnél furcsa szagot éreztem és amikor megfordultam egy farkas vicsorgott rám.Egyből futásnak eredtem de egyre többen jelentek meg.Minek menekülni? amint kigondoltam egyből vissza ugrottam a fára.Neki dőltem a törzsének és azt nézegettem ahogy ugrálnak a farkasok.De egy idő után meguntam és futásnak eredtem.Mígnem meg nem láttam egy furcsa erődítmény szerű kastélyt a hegyek között.Egy kicsit rémisztő volt azért is mert ember szabad szemmel nem venné észre.Egy pillanatig megtorpantam de aztán mikor hátra néztem és nyolc farkast pillantottam meg jobbnak láttam ha bemegyek oda.Szépen kinyitottam az ajtót ami acélból és vasból volt aztán bementem.Egy furcsa nő állt ott akit mikor megláttam úgy érzékeltem hogy ismerem valahonnan.
-"Ez csak egy álom"-mondogatta magának
-"Ne haragudjon de pár vérfarkas üldözött és jobbnak találtam ha ide bejövök mert megölni nem akartam őket"-folytatta.Tovább nézett dülledt szemekkel míg egy hangot nem hallottam a teli holdról beszélt.
-"Hamarosan vége Nana és biztonságban leszünk a teli hold már nem tart..."-nem tudta befejezni
-"Ööö bocsánat nem akartam zavarni"-magyaráztam
-"Tényleg te vagy az?"-kérdezte és megölelt szorosan volt egy furcsa érzésem mintha közel állna hozzám
-"Ki is pontosan?"-kérdeztem amikor elengedett a szorításból
-"Hát Evy a lányom"-nyomott egy puszit a homlokomra-"Evelyn Wilkingson"-ölelt meg ismét
-"Nem..."-néztem a szemébe-"Evelyn Cullen"-folytattam
-"Amnéziája lehet"-mondta az öreg barna bőrű nő mellette
-"Nincs amnéziám"-néztem rá
-"Semmi baj akkor Evelyn Cullen"-mondta együtt érzőnek hangzott
-"Nos hogyan kerültél ide?"-kérdezte és megfogta a kezem aztán felvezetett egy lépcsőn és ott egy nappali szerűségben leültünk
-"Hát igazából egy pár farkas üldözött így inkább ide bejöttem nem akartam őket bántani"-magyarázkodtam-"De magát hogy is hívják?"-kérdeztem
-"Emily"-mosolygott-"És ne magáz ha lehet"-simogatta meg az arcom
-"Hogy értetted hogy nem akartad őket bántani?"-kérdezte Nana
-"Őket nem bánthatom hiszen az összes vérfarkas vérű a családom beleértve a vámpírokat"-folytatta
-"És a boszorkányok?"-nézett rám az anyám furcsa ezt mondani
-"Ők az én védelmezőim nekik köszönhetem hogy élek......"-a végét suttogva mondtam
-"Hogyan kerültél ide?"-folytatta
-"A New Orlenasi boszokányok mondták hogy ebbe az országba keressem az igazi családom"-magyaráztam
-"Mindent tudni akarok ami az elmúlt hat évbe veled történt"-mosolygott a nő és a kezemet fogta meg
-"De a történet hosszú és nem szeretném ha a farkasok itt találnának"-magyaráztam
-"De hiszen te is farkas vagy"-mosolygott
-"Valamennyire igen"-nyeltem egyet..
-"Ezt meg hogy érted?"-kérdezték egyszerre
-"Két fajhoz tartozom vámpír és vérfarkas is szóval hibrid"-folytattam erre az anyám felállt
-"Átkozott Klaus Mikaelson"-káromkodott
-"Honnan ismered?"-álltam fel
-"Ő az akit apád befogadott a családba és egy egész jó tervet eszelt ki"-felelte
-"Ő ehhez nem kellet magától váltam ilyenné ez csak akkor jött ki rajtam amikor vámpír korom megkezdésétől 5 évig egyetlen egy embert sem öltem meg"-erre nem lehetek büszke
-"Aztán jött a gyilkozáslás amiben természetesen Klaus keze is bent volt"-folytattam
-"De így is teljes életet élek felérek egy ősi szintjére megtudom magam védeni a külső hatásoktól a gondolatodat is tudom olvasni"-mosolyogtam és hátradőltem
Míg mindent elmeséltem neki hat óra telt el és alkonyodni kezdett.Az anyám nagyon hálás Cullenéknek.De míg kibontottam nekik mindent részletesen sok idő telt el és ideges lettem a farkasok miatt.Mikor már majdnem befejeztem a mondanivalóm valaki elüvöltötte magát aki anyának szólt.
-"Anyám ismét visszatértek a vérszopók"-kiabálta és hallottam ahogy futva indul fel
-"Én inkább megyek"-álltam felt
-"Egyszer már elveszítettünk többször nem"-kért meg Emily
-"De ha nekem jön az egyik nem kegyelmezek"-jött ki belőlem a farkas
Amikor felért az a valaki a szemében először dühöt majd boldogságot láttam.Aztán pedig megcsapta az orrom egy viszkető égető szag.Fájt levegőt venni.Kapkodva vettem levegőt és fulladoztam.Nem tudtam hogy honnan jön ez az illat.
-"Egy hibridnek semmi helye sincs itt"-kiabált egy férfi akiről lerótt hogy vámpír.Hallottam még hogy jönnek felfelé a lépcsőn.A fiú aki boldogan nézett rám előbb lerítt róla hogy félt.De megerőltettem magam a pajzsot kezdtem terjeszteni tisztítani a levegőt és körülbelül tizenöt másodperc alatt újra talpon voltam.Elkaptam a nyakát és kitörtem egy ideig csendben marad.
Amikor megfordultam az izmaim megfeszültek ismét.
-"Most komolyan egy vámpír a vérfarkasok között?"-kérdeztem miközben többször levegőt vettem
-"Gusto a család házi kedvence"-mosolygott Nana
-"Addig jó neki amíg nem harapom meg"-mosolyogtam egy kis gonoszság is jöhet.De alig kimondtam ezeket megjelentek a vérfarkasok akik üldöztek.
-"Élsz még?"-kérdezte valamelyik aztán pedig az összes körém gyűlt és egyszerre öleltek meg.Bűzlöttem a vérfarkas bűztől.
-"Ismerlek titeket?"-kérdeztem amikor elengedtek.Furcsán néztek rám majd Emilyre.Szépen mindenki bemutakozot újra és mesélt egypár emléket.Bocsánatot kértek amiért üldöztek.A helyzet egy kissé furcsa volt.Míg meg nem láttam apámat lerítt róla hogy teljesen vérfarkas fekete haja fekete színű szeme.Anyámnak az ellentéte.Az ő arcán láttam hogy megkönnyebbült.De volt benne valami kétely az egész napom azzal ment el hogy az igazi családom ismertem meg.Három bátyám van egy kicsit furcsán érzem velük szembe magam.Mert nem ismerem őket..Amikor végeztek engem kérdeztek ki hogy hol a fenébe voltam és én mindent elmeséltem nekik amit tudtam.Volt egy furcsa srác aki a sarokban állva hallgatta hogy mit mesélek.Amikor megkérdezték hogy mi is vagyok ki kellett nekik bontani azt is.Vámpír majd vámpírés vérfarkas hallott és újra éledt zombi ezen nevettek.Meséltem nekik a pajzsról a gondolatolvasásról a vérfarkas barátaimról és azt is elmondtam hogy furcsállom hogy ez a törzs faj ilyen törpe farkas amikor a másik három méteres farkasra is képes megnőni.Este pedig mindenki eltűnt anyám a saját szobámba vezetett ami pontosan ugyan úgy nézett ki állítólag mint amikor elhagytam.Volt egy hatalmas falrész ami teli volt képekkel.Tudtam hogy az a srác honnan ismerős és azok láttán meglepődtem de nem nagyon értem rá ezzel foglalkozni mert rögtön elaludtam.A helyzetet nagyon furcsálltam alig 5 napja vagyok itt és máris megtalálom a családom összes tagját.Bár amint Gusto tett kicsit megrémített a következő alkalommal elharapom a nyakam.Az étkezési szokásaimat ismét meg kell változtatnom úgy hogy visszaállok a farkas vérre.Elaludtam...... Wilkingson családhoz törzshöz tartozom.De most hogy itt vagyok még mindig nem élhetek boldogan.............
Másnap reggel arra keltem fel hogy valaki egy hatalmasat üvölt olyan mintha eltört volna valami csontja vagy balesetet szenvedett volna.Gyors felöltöztem.Amikor kimentem a szobámból azt a srácot hozzták be éppen aki tegnap nem kérdezett semmit csak mosolygott a sarokban gubbasztva.Teli volt sebbekkel az arca ahogy távolról láttam és erősen verejtékezett.Felfelé vitték egyenesen a nappaliba. Ott letették a kanapéra.Ahogy hallottam a gyors gyógyulás nem indult be nála és Gusto vére sem segített.Vártam amíg egyedül hagyják, azért hagyták ott mert azt hiték meg fog halni.
-"Mit keresel itt?"-kérdezte szuszogva
-"Segítek"-haraptam bele a kezembe és vért nyomtam a szájába
-"Ha a vámpírvér nem segít akkor a hibrid talán"-suttogtam a fülébe és felálltam amikor kiindultam a szobából Nana szólított meg.
-"Bölcs dolog amit tettél vele"-magyarázta
-"Ha a vérem segít rajta akkor miért is ne szerettek jót tenni"-mosolyogtam a gondolatait hallván ő is.


folytatás kedden 3 új résszel :)
Boldog Karácsonyt előre is :)

2013. december 15., vasárnap

114.rész-Evelyn Cullen naplója

Ez az egész dolog olyan volt mintha egy rossz álom lenne..És a gyanúm be is igazolódott.Amikor felkeltem reggel vagyis nem is tudom mikor egy koporsóba találtam magam egy tőrrel a szívemben.A boszorkányoknak köszönhetem hogy még élek az egyszer biztos...A halál rémülete nem kapott el hanem dühös lettem.A hasam sem volt nagy vagyis nem vártam babát megkönnyebbültem de közben sírtam is volna.Klaus azt hiszi hogy meghaltam száz százalékig biztos vagyok benne.Szépen lassan a kezemet a mellhasamhoz emeltem és kihúztam belőle a tört utána a kezemet néztem meg és a négy körből három maradt.Meghaltam volna ha nincsenek az áldozat boszorkák..... most már tudom kiben bízhatok és kiben nem.Minden erőmet össze gyűjtve kirúgtam a koporsó tetejét és felültem.Valami sötét pincében voltam ahol még volt három koporsó. Elöszőr is vért kell innom.Ez könnyen megoldottam a sötét utcán elkaptam három embert és megcsapoltam mindet.Éreztem ahogy a vér egyre gyorsabban tölti el a testem.Tudtam hogy még mindig New Orleansba vagyok és esélyem van arra hogy meneküljek.De először is elmegyek a boszikhoz.
-"Itt van"-mondta valamelyik amikor beértem a hangja sejtelmes volt
-"Köszönöm nektek"-sütöttem le a fejem
-"Sajnálom a viselkedésem"-suttogtam
-"Semmi baj."-mondta a fő boszorkány akinek még mindig nem tudtam a nevét-"Sajnáljuk hogy rád erőltettük ezt a dolgot..
-"Miért nem emlékszek semmire?"-kérdeztem
-"Mert amikor beléd szúrták azt a tört szép emlékeket igéztünk a fejedbe"-mosolygott
-"Köszönöm"-magyaráztam-"Vivit hol találom?"-kérdeztem
-"Hazament a helyzetet nem tudta feldolgozni és hát inkább kimaradt ebből"-suttogta
-"Rendben köszönöm"-magyaráztam és elsuhantam egyből rohanásnak indultam de még mindig ott volt az a gondolatom hogy elmegyek tényleg abba az országban egyedül és utána járok mindennek.Lehet hogy megtalálom a családom....vagy nem.De akkor is megéri a legelső gépre felszálltam és elindultam a géppel Magyarországra.Mire oda értem két nap telt el..Egy szállodába mentem és ott szálltam meg..Elhatároztam magam hogy megtalálom az igazi családom és nem gondolok a múltra..Az álmom vagyis a halálban töltött emlékek szerint itt él a családom akik szintén vérfarkasok..Van okom arra hogy az igazságot keressem..

EKÖZBEN NEW ORLEANSBA
Az ősiek nem hiszik el hogy Evelyn meghalt.Klaus hiába megy a boszorkányokhoz ők nem árulik el hogy mi történt.Így belenyugszik a dologba és elfogadja nagy nehezen hogy a titkos fegyvere meghalt.Tovább várja hogy megszülessen a trónörököse.Ilajdzsa nem hagyja annyiban a dolgot..Rebeka pedig vissza megy Mystic Folsba.Hayle pedig tovább folytassa a családja keresését.


EKÖZBEN FORKSBAN

Cullenék boldogan ébredtek ismét egy normális reggelnek látszódott ez az egész..Közben teljesen megváltozott amikor megérkezett Vivi. Alice már tudta hogy mi történt de elhallgatta.Cullenék furcsállták hogy le se jött.Carlise boldogan köszöntötte a fagyos arcú Vivit akinek teli volt könnyel a szeme.Amikor Vivien elmondta hogy Evy meghalt a lányok többsége sírni kezdett volna ha tudott volna Emmett dühébe bele vágott a falba és az kiszakadt folytatta volna tovább is de Rosalie megállította megölelte és nyugtatta. Emmett számára nagyon fontos volt Evy ő vele tudott csak kibontakozni a versenyzésben.Amikor beszólt Evynek ő vissza szólt neki keményebben és ezt szerette benne hogy egyenes és bátor volt.Esmee zokogni kezdett.Bella fel sem fogta a történteket.Amikor nagy nehezen befejezték a sírást Vivit kérték hogy mesélje el hogy mi történt...Ő elkezdte Cullenék nyitott könyv ként tárolták az információkat.


NEW ORLEANS BOSZORKÁK KÖRE
A boszorkányok boldogok voltak és esküt kötöttek hogy a táltost vagyis Evyt mindig megvédik minden elől.Segítik mindenben.Még a Hibrid ellen is fordulnak hogy védjék.Létrehoztak egy újabb varázslatot amivel azt segítették hogy Evy minnél tovább éljen ez úgy szólt "Ha ők meghalnak akkor Evy tovább él újabb körök kerülnek fel a kezére és új körök kerülnek a kezére".Boldogak voltak mert tudták hogy ezzel a dologgal megvédik az emberiséget és a saját fajukat is.


NARRÁTOR EVELYN
Másnap korán vonatra ültem vettem egy magyar szótárt és tanulni kezdtem a nyelvet túl könnyen ment mire nyugat Magyarországra értem.És utána faluról falura jártam az országot azt várva hogy megtalálom a családom.Azt sejtettem ha vérfarkasok akkor biztos hogy hegységben vagy egy eldugott helyen laknak vagy épp a lakosok félnek tőlük..Miközben a déli napsütésben sétáltam elgondolkoztam azon hogy Cullenék fel e dolgozták már hogy meghaltam.Igazából jobb ha ebben a tudatban élnek nagyobb biztonságban vannak.Este besötétedett telihold volt.Tudtam hogy ilyenkor nagyobb feszültségben vagyok mint általában a telihold nagy hatással van rám csak annyi hogy nem változok át és ez egy jó jel mivel lehet hogy találkozok farkasokkal.Berohantam az erdőbe vámpír tempóban és felmásztam egy fa tetejére és ott elaludtam........
NE FELEJTSÉTEK EL HOGY DECEMBER 24-ÉN HÁROM ÚJ RÉSSZEL JELENTKEZIK A BLOG EZ AZ ÉN AJÁNDÉKOM NEKTEK REMÉLEM ÖRÜLTÖK NEKI ÉS ELOLVASSÁTOK MAJD <3

AJÁNDÉK MÉG EGY OLYAN TÉRKÉP AHOL EVY JÁRT EBBEN A RÉSZBEN MAGYARORSZÁGON:

A vastag rész a vonattal való utazást mutatja,a szaggatott az estéli utazást:

2013. december 8., vasárnap

113.rész-Bella és Evelyn Cullen naplója

Éreztem egy furcsa szagot de az illető eltűnt.
-"Hát ez meg ki volt?"-kérdezte Vivi
-"Fogalmam sincs de valószínű hogy vissza fog jönni"-magyaráztam-"Menjünk szedjük össze a maradványokat"-indultam volna el
-"Te nem"-utasított
-"Na ne már ezt se szabad?"-kérdeztem-"Nem fogok megszakadni"-hitetlenkedtem ismét
-"Akkor gyere"-mosolygott
-"Tudod hogy milyen makacs vagy?"-magyarázta amikor kiértünk
-"Tudom"-nevettem-"De nem akarok belehalni az unalomba"-suttogtam oda neki.A garázsba ment zsákért.
-"Nem gondoltam volna hogy az ember szervei ilyenek"-magyarázta mosolyogva
-"Például gusztustalanok?"-mosolyogtam
-"Aha"-szedte tovább én mire felvettem ötöt addigra ő végzet
-"Nos és most mi legyen?"-kérdezte
-"Kell egy hordó"-válaszoltam erre már nem ment hanem varázsolt
-"Ez gyors volt"-suttogtam egy pillanat alatt éget is a zsák.
-"Nos akkor most mi legyen?"-kérdezte
-"Menjünk be és együnk valamit éhes vagyok"-magyaráztam neki
-"Na ezt is furcsa hallani a te szádból"-suttogta
-"Én lekváros pirítóst kérek anya"-úgy csináltam mintha kisgyerek lennék
-"Oké"-mondta és bement.Én még szívtam pár mély lélegzetet és a füstön kivül még egy szagra lettem figyelmes furcsa volt de ismerős Klaus fél le hibrideknek volt ilyen szaga....Amikor ez a gondolat végig ment a fejemben egyből bementem és rázártam az ajtót.
-"Mindjárt kész is van"-mosolygott
-"Szerintem jobb lenne ha vissza mennénk Amerikába"-támasztottam meg a fejem
-"Hányszor elmagyaráztuk már hogy nem lehet....Evy értsd meg az ősiek csak fegyverként használnak semmi másra"-magyarázta el ismét
-"Értem....de Hayle"-suttogtam
-"Hayle már megszült és valószínűleg Klaus megölte..."-magyarázta
-"Vagy kegyelmes volt hozzá"-fejeztem be a mondatát
-"Inkább az első verzió de bízzunk benne"-suttogta és elém tette a két lekváros pirítóst megettem és utána ittam rá egy pohár teát.
-"Én most felmegyek"-indultam volna fel a lépcsőn
-"A szobádba van egy dolog amit szeretném ha ma este kipróbálnál!"-utasított
-"Oké majd hozzál fel nekem vért lécci"-kértem meg és felmentem
A szobámba egy festő állvány volt betéve és mellette egy asztalon sok színes festék volt.
-"Akkor most szépen lefestem az érzéseim"-magyaráztam magamban
Mindenféle színt kentem a vászonra kezdetben lilát és sárgát használtam de utána újra vissza tért a fekete színe a sötétség és végül egy arc rajzolódott ki..Amikor végeztem csupa festék voltam és be kellett mennem lefürödni.Amikor végeztem és felöltöztem pizsamába Vivit pillantottam meg a festmény előtt.
-"Ennyire tetszik?"-mosolyogtam-"Pedig csak egy egyszeri pillanat volt"-suttogtam
A kép:


-"Mi is ez?"-kérdezte és nyújtotta a vért én erre inni kezdtem
-"Valami ami egy pillanat alatt festettem"-magyaráztam és megittam a vért
-"Szerinted ki volt az aki ma itt volt nálunk?"-kérdezte
-"Egy hibrid..."-suttogtam-"De nem az én fajtámból való hanem máséból
-"Nem tud bejönni"-magyarázta és kiment szokatlanul viselkedett.
Nem kérdés holnap mát itt lesz valamelyik ősi"-suttogtam magamban. Ezzel a gondolattal aludtam el...........
Másnap amikor felkeltem felvettem a köntösöm és lementem.
-"Jó reggelt"-mondtam ismét Vivinek
-"A többiek hol vannak?"-kérdeztem
-"Öm sokáig elmaradtak és azt üzenték hamarosan hazaérnek"-magyarázta
-"Vér merre van?"-kérdeztem és leültem a konyha pult mellé a székre
-"Itt"-adott oda egy bögrét amibe már bele volt öntve a vér.
-"Nos ma arra gondoltam hogy bemehetnénk a városba egy kicsit vásárolni meg ilyenek"-kezdett bele el akarta terelni a figyelmem
-"oké"-magyaráztam erre valaki kopogott az ajtón
-"Vársz valakit?"-kérdeztem
-"Nem"-az de közben mosolygott
-"Majd én kinyitom"-magyaráztam és oda ballagtam az ajtóhoz nagy nehezen kinyitottam az ajtót és megláttam Dant.
-"Ugye most csak képzelődök?"-vakartam a fejem Dan csak megölelt
-"Megjött az erősítés.."-suttogta a fülembe
-"Gyere beljebb"-indultam előre
Behozta a bőröndjét és leült mellém Vivit is üdvözölte.
-"Nos mesélj mi történt veled azóta mióta nem láttalak?"-kérdezte
-"Öm hol is kezdjem egy ősi család nagyjából tizenegy hónapja magához vett vagyis inkább elrabolt megtudtam hogy az egész Read klán egy nagy átverő mindenki hazudott csak engem tartottak szemen Klaus akaratára"-magyaráztam
-"Klaus a hibrid?"-kérdezte
-"Persze"-feleltem
-"Folytasd olyan izgalmas"-mosolygott
-"Egyszer megöltem aztán ide kerültem New Orleansba a boszorkányok teli beszélték a fejem hogy gyereket kell szülnöm és amikor nemet mondtam szövetkeztek a teremtőmmel...."-magyaráztam
-"Egy kicsit vicces a teremtő szó"-mosolygott-"És sikerült a tenyerén hordoznia és teherbe estél tőle magyarán"-mosolygott
-"Igen és hagyján amikor ott voltam volt még egy vérfarkas is aki gyereket várt tőle"-mosolyogtam
-"Tyű ez egyre rosszabb"-most már komolyabb volt
-"Itt vagyok 7 hónapos terhesen "-magyaráztam tovább
-"Akkor pont időben jöttem"-fogta meg a kezem
-"Igen"-mosolyogtam
-"Cullenékkel nem találkoztál?"-kérdeztem
-"Mindenki otthon van a Cullen házban"-magyarázta
-"Akkor oké"-álltam fel és felmentem a szobámba........

folytatás hamarosan ( péntek)

2013. december 6., péntek

112.rész-Evelyn Cullen naplója

Ez volt a legjobb döntés amit hozhattam.A családommal vagyok megvédhetem őket és ők is megvédenek engem valamilyen szinten.Az este folyamán Vivi jött be és elmesélte hogy a boszorkányoknak mi a képlete rólam hogy miért kell ezen át mennem.Azt már tudjuk hogy több életem van majdnem mint egy macskának..Ő szerintük én egy vérfarkas lánya voltam míg Mark át nem változtatott Budapesten az utcán..Ez is kiderült igen...magyar származású vagyok.Az édesapám vérfarkas az anyám pedig halandó, de mivel én nem öltem embert emberi életembe nem tudott kijönni belőlem az állat.Furcsálltam ezt a képletet de ahogy össze állt a kép egyre jobban elhittem, és természetesen azt sem tudom hogy hogyan kerülhettem az Európai kontinensről az Amerikaira ezt még meg is kell fejtenem.Az angol nyelvet azt szerintem tanulhattam de abba a létbe élni hogy itt él a családom ebbe az országba egy kicsit furcsa érzés.Van belül egy olyan vágyam hogy keresem fel őket..De azt nem értem hogy miért pont én kellek Klausnak az ősi hibridnek? Azért nem válhattam én hibriddé vámpír koromban mert még akkor sem öltem embert csak állatokat és valószínű azért is tudtam átváltozni hibriddé mert még a farkas vér ott folyik az ereimbe.Most már hogy nagyjából tudom mi vagyok a helyzettel megbékéltem.Még az se bántott hogy egy ősitől várok gyereket.De azt senki se foglya meg tudni ezt megfogattam magamban.Mire lenne jó? Klausnak ott van Hayle gyereke ők legalább boldogan fognak élni.Amerika pedig Amerika fog maradni 100 év múlva is.Remélhetőleg nem fognak kerestetni a hibridekkel de ha mégis és megtalálnak Vivi azt mondta fogjam ezt a dolgot a New Orleans-i boszorkányokra hogy ők tervelték ki ezt a dolgot.Furcsálltam hogy a faja ellen fordulnak.
Egy hónapja vagyunk itt ebben az országban és kezdtem megszokni mindent.A családom is elfogadta hogy emberi vért iszok bár kicsit kellemetlenül érzem magam amikor ki kell mennem a teraszra hogy megigyam a napi vér adagom. Carlise folyamatosan vizsgál úgy vettem észre hogy nem akarják hogy az történjem velem mint Bellával.Ez engem nem zavart.Sőt Carlisenak eltudtam mondani mindent ami velem történt amikor négyszemközt voltunk.Amikor elmagyaráztam neki hogy milyenek az ősiek ezen egy kicsit meglepődtek.Rosalie Emmett Jasper Alice visszamentek Amerikába megnézni hogy minden rendben van-e.Edward Bella is elmentek Renesmeet meglátogatniMármint arra gondolok hogy a Cullen ház nincs-e szétrombolva vagy valami ilyesmi. Carlise vett le a véremből nekik nehogy véletlenül találkozzanak az egyikkel és megharapják őket.Amikor elmentek a napaliba ültünk.Carlise telefonja megcsörgött.
-"Ki az?"-kérdezte Esme kíváncsian
-"Charles Read"-a hangjából ahogy kivettem nem kedveli őket főleg miután elmondtam hogy az egész klán tagjai manipulálók.Mindenki furcsálltam a klánból hogy négy év alatt nem vettünk észre ebből semmit.Carlise nézte a telefont és gondolkozott.
-"Vedd fel"-mondtam-"Csak természetes hangon"-magyaráztam mosolyogva.Volt időm gyakorolni az elmúlt hónapban hogy hogyan kell megnyugodni mert vannak olyan napjaim amikor letépném mindenki fejét.
-"Haló"-vette fel egyenes hangon
-"Hello Carlise"-szólalt bele a telefonba Charles a háttérből lehetett hallani hogy ki van hangosítva
-"Miben segíthetek?"-művelten kérdezte Carlise.Charles várt idegesnek hallatszott a hangja.
-"Tudod most tél van és arra gondoltam hogy elmehetne a két klán összes tagja Edan szigetére"-magyarázta
-"Hát tudod most nem a megfelelő az időpont barátom az a helyzet hogy elköltöztünk a kontinensről és nem tudunk hazamenni mert a jelenlegi országban ahol vagyunk előre be vannak táblázva a műtéteim is"-magyarázta Carlise
-"Akkor semmi gond mond meg hogy hol vagytok és oda megyünk"-magyarázta.
-"Azt se lehet sajnálom"-mondta Carlise és letette a telefont aztán pedig mosolygott
-"A hibrid tuti ott volt náluk"-magyarázta Vivi
-"Kit érdekel?"-mosolyogtam és hátradőltem a kanapén
-"Azt hittem ki fogsz borulni"-ült át mellém Esmee
-"Már megszoktam a helyzetet és megtanultam magam kontrollálni"-magyaráztam
Nagyon sok mindenről beszéltünk.Este mindenki bement a városba csak én és Vivi maradtunk otthon.
-"Elmehettél volna velük tudok magamra vigyázni"-magyaráztam
-"Beszélni akartam veled"-magyarázta-"És szerintem jól esne neked egy estéli séta a havas hegyben"-mosolygott
-"oké"-mondtam-"Felmegyek felöltözni"-magyaráztam.Felmentem felvettem egy csizmát egy kabátot sapkát sálat kesztyűt.Vámpírhoz képest jól beöltöztem Carlise azt mondta vigyázzak magamra.
-"Mehetünk is"-magyaráztam
-"Ezt min a nővéred vette?"-mosolygott Alicre gondolt
-"Aha szeret vásárolni hiszen tudod"-ő rajta csak egy kabát és egy sál volt
-"Akkor menjünk"-magyarázta és leojtotta a villanyt.Kimentünk a hideg utcába.
Beszívtam a levegőt.
-"Jó itt ugye?"-kérdezte
-"Persze,jó hogy nem vagyok bezárva meg ilyenek"-mosolyogtam rendes utcán mentünk le ahol luxus házak voltak
-"Mi van ha megtalál minket?"-kérdeztem
-"Semmi"-mosolygott-"Akkor vele kell menned"-magyarázta
-"De most ne is beszéljünk erről"-kezdte újra Vivi
-"Vissza kellene mennünk Amerikába..."-fújtam egyet
-"Eszedbe se jusson"-magyarázta
-"Addig maradunk itt amíg meg nem szülöd a babát"-magyarázta
-"Ugye nektek nem kell a baba semmi varázslathoz mert én nem engedem"-magyaráztam
-"Megnyugodhatsz nem"-suttogta-"Én és nagyi vagyunk azok a boszorkányok akik veled vannak nem mint a többiek"-magyarázta mindent értettem
-"És ha megszületik akkor mi lesz?"-kérdeztem
-"Te én és a hibridjeid és a nagyi visszaköltözünk New Orleansba"-magyarázta
-"És aztán beálítunk Klaushoz hogy ,,Hé megszületett a gyereked" vagy mivel"-mosolyogtam
-"Még azt nem tudom hogy mikor ez az én elméletem de még ki kell dolgoznunk a tervet"-mosolygott
-"Rendben"-magyaráztam
-"Nem megyünk vissza?"-kérdeztem
-"Csak nem fázol?"-kérdezte mosolyogva
-"Aha"-susogtam.Megfordultunk és visszaindultunk aztán felmentünk aludni a szobánkba én lefürödtem és utána elfeküdtem az ágyon.Minden este úgy fekszek le hogy félek attól mit hoz a holnap.....

4 HÓNAP MÚLVA

Ismét eltelt sok idő a hasam is meg nőt és érzem ahogy a baba rugdal...furcsa érzés ezt érezni.Carlise szerint minden rendben van vele.Szerencsére semmi furcsaság sem történt az 5 hónap alatt mióta itt vagyunk.
Vivivel minden este elmegyünk sétálni.Örülök hogy Cullenék ennyire kitartanak mellettem érzem hogy a család tagjának tekintenek még mindig.Ma este amikor elindultunk sétálni már szerencsére nem kellett beöltöznünk meleg ruhába egy garbó és egy hosszú farmer volt rajtam.Furcsa érzés tört rám.Szerencsére Esme és Carlise ismét a városban voltak..Nem tudtam hogy ilyen jól ismertek itt is.A többiek pedig nem is tudom hogy pontosan hol vannak..A hibridjeim szokásosan védik a házat minden nap és éjjel.
-"Na és mi lesz a neve?"-kérdezte Vivi
-"Nem tudom"-magyaráztam
-"Én elkezdem és te befejezed"-magyarázta-"Ha fiú lesz akkor...."-nézet rám
-"Nikolas lesz a neve"-magyaráztam-"Ha pedig lány...."-nézett az utcán végig
-"A neve pedig Greta"-magyaráztam
-"A Nikolas jó lesz de a Greta nekem nem tetszik"-magyaráztam
-"Akkor rád bízom a lány nevet"-mosolyogtam amikor ezt kimondta egy hatalmas üvöltés hallatszott a táborból
-"Ez az egyik Hibrid volt.."-magyaráztam és futásnak eredtem volna ha Vivi nem fog meg
-"Vissza kell gyalogolnunk ne felejtsd el hogy nem futhatsz"-magyarázta
-"oké"-fújtattam és a leggyorsabb tempóban vissza ballagtunk
Az összes hibridem a földön hevert széttépve..
-"Szerinted Klaus az?"-kérdezte
-"Nem...tudom"-magyaráztam és bementem
-"Evy nyugodj meg"-magyarázta újra.Amikor beértem a nappaliba ott ült a kanapén.........

Folytatás hamarosan! <3

2013. december 1., vasárnap

111.rész-Evelyn Cullen naplója

Két hét telt el mióta elkövettem egy hatalmas hibát.Azóta szó szerint iszom a levét ennek a dolognak.Amikor a tegnapi nap folyamán vadászni mentem állat vérre kihánytam és ugyanúgy az emberi vért is.Olyan pillanataim voltak hogy az egyikbe megöltem volna mindenkit a másikba pedig sírtam volna vagy éppen nevettem volna.De tudtam rajta uralkodni és tudtam hogy ez minek a jele.De a többieknek nem mondtam róla semmit.A pajzsommal amikor közösségbe mentem természetesen a pajzsommal körbe vontam a hasam hogy ne hallatcódjon semmi kis szívverés sem a helyzetet elfogadtam.De azt terveztem hogy amikor Hayle szül én akkor szépen eltűnök.Addig meg megoldom ezt a dolgot valahogy.Lent ültem a nappaliba a kanapén és ezen törtem az agyam miközben néztem ahogy ég a tűz.Semmi olyan dolgot sem csináltam amiből Klaus sejtené hogy mi van velem,szerintem azt hiszi hogy a boszik hazudtak neki.Közben minden pillanatban figyel.Egyedül kell elmennem és valószínű hogy Európába fogok menni.Azt még nem tudom hogy meddig maradok ott.A talizmánt nézegettem a kezemen amit Eva nagyitól kaptam furcsa alakja volt a benne lévő kőnek és a Cullen gyűrűt nézegettem.Meg sem érdemlem.Magyaráztam be magamnak de a kezemen hagytam.
-"Még fent vagy?"-kérdezte Hayle az ajtóból
-"Nem tudok aludni"-magyaráztam
-"Az jó mert én sem"-ült le óvatosan mellém.Sokáig beszélgettünk majd elaludtunk reggel úgy keltem fel hogy Hayle a lábamon feküdt.A nyakam pedig hátul lógót és fájt.Tovább maradtam ott ülve Hayle olyan jól aludt.A nyakamat egyenesítettem fel és kiroppantottam úgy beállt.Szépen Hayle alá nyúltam és megfogtam aztán felvittem a lépcsőn a szobájába betettem az ágyába és újra lementem.Ittam egy pohár vizet aztán felmentem a szobába és elfeküdtem szépen kényelmesen.Mark is eltűnt szerintem vissza ment Cullenék területére tovább hazudni.Amikor ez a dolog eszembe jutott az izmaim megfeszültek és futásnak eredtem.Észak felé vettem az irányt egyenesen a Cullen területre mentem úgy látszik a tudat alattim vezetett.A házhoz mentem ami látszólag bezártnak tűnt de nagyon is nem volt az.Nem kopogtam csak bementem.Ahogy beértem üres volt a ház teljesen nem értettem....Három óra futás alatt értem ide a feleslegesért.Aztán rájöttem hogy ki vagy éppen hogy mi irányít...A talizmán a kezemen. Secpecc alatt eltűntem és a leggyorsabb tempóban áthaladtam az erdőn, és Viviék házánál kötöttem ki.
-"Mi a fenét keresek itt?"-kérdeztem.Egy fekete kocsi állt a ház előtt.
Kopogni akartam és ekkor nyitódott az ajtó.
-"Végre megjöttél"-ölelt meg Vivi nagyija
-"De miért?"-kérdeztem
-"El megyünk mindhárman"-suttogta és behúzott
-"Komolyan?"-kérdeztem
-"Persze hogy vigyázzunk rád és hogy segítsünk rajtad utána pedig vissza térünk hatalmas bosszúval"-mosolygott
-"Még mindig nem hiszem el"-magyaráztam de ekkor Vivi ölelt meg
-"Akkor induljunk nagyi"-magyarázta
-"Bárhová is megyünk én vezetek"-kiabáltam mosolyogva.Három bőrönd volt berakva a kocsiba.Teljes gázzal hajtani kezdtem ki Forksból egyenesen a repülőtérig.Amikor megérkeztünk a számomra ismeretlen országba Magyarországra ami egy tényleg kicsi jelentéktelen volt de mégis szép a maga módján a fővárosába voltunk Budapesten és a hegyen egy hatalmas luxus ház volt a Eva nevére íratva.
-"Ez most komoly?"-kérdeztem
-"Most már megnyugodhatsz itt senki sem fog megtalálni"-mosolygott Vivi és a kilátást nézegette a teraszról
-"Remélem"-álltam ki mellé
-"Most pedig gyere velem"-kért meg Eva újra.Vele mentem és a ház kertjében öt idegen férfi állt
-"Változtasd át őket"-magyarázta
-"Miért?"-kérdeztem
-"A saját érdekünkben"-magyarázta.Erre megharaptam a kezem és szépen adtam mindegyiknek a véremből majd sorra eltörtem a nyakukat.
-"Kész is"-mosolyogtam
-"Vacsora"-kiabált Vivi bentről
Leültem az asztalhoz.Vért kaptam ők pedig mást ettek
-"Mérges lesz rém nagyon"-tekertem le a kupakot
-"Nekünk az olyan mindegy a te biztonságod fontosabb"-fogta meg a kezem Eva
-"Evy úgy sajnálom hogy majdnem elárultalak"-magyarázta
-"Semmi baj"-mosolyogtam
-"Ha bármi baj van mi készen állunk megvédeni és a természet akaratát véghez vinni"-mondták egyszerre
-"És ha Cullenéket bántják?"-kérdeztem
-"Cullenék is eltűntek ugyanúgy mint mi"-néztek egymásra mosolyogva én szépen elkezdtem inni a vért és amikor végeztem kivittem a kinti szemetesbe ami a garázs mellett volt.Ekkor autó fények világítottak rám.A szemem elé tettem a kezem és a meglepettségembe azt se tudtam mit higgyek.Egy hatalmas levegőt vettem és újra szembe néztem az autókkal mind ezt egy perc alatt.Miközben levegőt vettem éreztem hogy valami nincs rendben vér szagot éreztem.Az öt hibrid akit teremtettem kaptam a fejemhez és eltűntem az ajtót Vivi nyitotta hogy a kocsikkal Cullenék betudjanak jönni.Én pedig a leggyorsabb tempóban felszaladtam a kertbe.Evat láttam meg ahogy bénítja a hibrijeim.
-"Ezért kellett őket teremteni?"-kérdeztem
-"Hagyjátok őt békén"-üvöltöttem-"20 percetek van arra hogy az erdő állataiból vért igyatok ha nem értek vissza valaki meghal"-azonnal eltűntek
-"Bántottak?"-futottam oda Evahoz már épp bele haraptam a kezembe
-"Bírtam én....nem kell a vér"-mosolygott én erre letöröltem a számat
-"Akkor jó"-magyaráztam
-"Miért nem mondtad hogy Cullenék is ide jönnek?"-kérdeztem
-"Ők akarták és gondolom te is így megvédheted őket"-magyarázta
-"Én?"-álitottam fel
-"Persze,ne feledd ki vagy"-mosolygott felmentünk a lépcsőn és be a házba.Cullenék ott voltak a nappaliba és nem vették észre hogy bementünk.
-"Segíthetünk valamiben?"-kérdeztem erre az összes arany szempár rámszegeződött egy kicsit ijesztő volt...Aztán pedig sorra mindenki megölelt és elmondta mennyire hiányoztam nekik.Én bocsánatot kértem a viselkedésemért és hogy menekülniük kellet.
-"Nos és milyenek az ösiek?"-kérdezte Carlise
-"Hármukat ismerem Ilajdzsa Rebekah és Klaus műveltek de mind 1000 évesek és bármire képesek..Ilajdzsa a kedvesebbik míg Klaus és Rebekah...nekem egy kicsit furcsák"-magyaráztam
-"Miért barna szemed?"-kérdezte Alice
-"lehet akár arany színű is"-magyaráztam
-"Kérlek ne Evy"-kért meg Vivi
-"Félelmetes?"-kérdezte Emmett Vivitől
-"Áááá"-magyarázta neki Vivi
-"Akkor mutasd"-mondta Alice kíváncsian néztek rám. Előtört belőlem a vadállat az izmaim megfeszültek és éreztem ahogy az álkapcsom megmerevedik és a szemem is élesebbé válik.Egy pillanatig tudtam csak ki tartani.
-"Ez meg hogyan?"-kérdezte Jasper
-"Hibrid...félig vámpír és farkas"-magyaráztam
-"Mi a fegyvered?"-mosolygott Emmett
-"Egyetlen vérfarkas harapás végez a vámpírral...na meg persze a két kezem"-magyaráztam furcsán néztek rám
-"Láttam hogy az ősiek hogyan ölnek vámpírokat bele nyúlnak a szívükhöz és megcsavarják majd kihúzzák"-mutattam a kezemmel
-"És te csináltad már ezt?"-kérdezte Carlise
-"Csak amikor szükséges volt bevallom"-"Amikor húsz vérszomjas hibriddel találod magad szemben az erdőben csak ez a kiút"-magyaráztam
-"Király lehetett"-ugrott fel Emmett a kanapé szélére
-"Nagy farkassá képes vagy átváltozni?"-kérdezte Esmee
-"Nem ha átváltoznék farkassá akkor gyakorlatilag úgy néznék ki mint egy farkas kutya de ha egy mód van rá nem akarok átváltozni eluralkodik rajtam a farkas ösztön és rögtön lemészárolnám az összes vámpír a környékemen"-magyaráztam
-"Te egy első számú veszélyeztetett lény vagy"-magyarázta
-"De már Eva biztos elmondott nektek mindent"-magyaráztam
-"Persze"-mondta Carlise
-"Az az öt srác mi a fenét csinál a kertben?"-kérdezte Emmett
-"Házőrzők ők ügyelnek majd ránk amikor alszunk"-mondta Eva
-"Menj intézd el őket"-utasított engem Eva utána még magyarázni kezdett nekik.Én pedig a hibridjeimnek kiadtam hogy hol kell őrködniük hárman a kertben kellet ügyelniük ketten pedig a ház előtt.Amikor visszamentem a többiek ott ültek a nappaliba és tovább beszélgettünk reggel volt már amikor elmentem aludni a többiek ezt furcsállták de azért kicsit de elfogadták a helyzetet azt is hogy egy élet növekszik bennem.Ezt sem értették.Miközben lefeküdtem arra gondoltam hogy Klaus hogyan dühönghet amiért én elmentem............Azt tudom ha ott maradok megölnek az ősiek vagy a rossz útra vezetnek....

Budapesti háza a Cullen klánnak: (Remélem örültök hogy Budapestet választottam) <3

Három emeletes...

Konyha:
Nappali:

Evy szobája:


Esmee Carlise szobája:


Edward,Bella:


Emmett,Rosalie:

Alice,Jasper:



Vivié és a nagyijáé:


A második emeleti nappali:

A képekből ennyi :D
A héten nem biztos hogy jelentkezek a kövi bloggal de talán csütörtökön kirakom!
Addig is remélem tetszik és olvassátok! <3
Köszönöm nektek <3
Lájkoljátok a facebook oldalát a blognak! :D
https://www.facebook.com/pages/Evelyn-napl%C3%B3ja-by-DE/367472146717716