-->

2013. november 30., szombat

110.rész-Evelyn Cullen naplója

Muszáj volt vele mennem de az okát nem tudtam.Sok olyan helyet mutatott nekem ahol még nem is jártam New Orleans területén és kommunikált is velem egész sokat nem értettem.Csak követtem és válaszoltam a kérdéseire..Miközben sétáltunk próbáltam a fejében olvasni de nem tudtam.Valamelyik boszorkánnyal biztos magára szóratott valami varázsigét vagy mit.Amikor este visszaértünk én szépen a leggyorsabb módon felmentem a szobába.Tudtam hogy Klaus járt a boszorkányoknál is biztos vagyok benne hogy teljesíteni fogja, de annyira nem érdekel.Legszívesebben újra hazamennék mint az álmomban de ha megteszem azokat bántják akit szeretek.Nem tudom miért ez a logikám de bármit ki néznék az ősiekből.És most tudván hogy én is felérek egy ősi szintjére nem is félek tőlük.A legegyszerűbb az lenne ha most azonnal elmennék Vivihez és megkérdezném mi a véleménye arról amit mondtak nekem az öreg boszik Klausnak.A sötét szobában ültem és tovább gondolkoztam,amikor hallottam hogy valaki felfelé jön.Tovább ültem és azon gondolkoztam hogy mit csináljak, legegyszerűbb az lenne ha elfutnák.Az egész életem a túlélésről a harcról és a menekülésről egyetlen jó dolog az esküvő lett volna az életemben a de még az se mert az egész hazugság volt.Most tudva hogy négy boszorkány áldozta értem az életét boldog vagyok mert tudom hogy van még négy életem kevesebb mint egy macskának de több mint egy halhatatlan lénynek.És amúgy is ha ősi vagyok akkor engem meg sem tudnak ölni..Miközben ezen gondolkoztam körülbelül 4 másodper telt el és valaki benyitott a szobába.Apró fénycsík jelent meg a földön.Nem tudom hogy miért de ez az időszak az egyik legrosszabb az életemből..A megjelenő alakra kérdőn néztem.Persze természetesen mindenki tudja ki volt az Klaus.Ő csak bejött a sötét szobába és leült az ágy szélére én török ülésbe ültem.Tisztán láttam az arcát még a sötétben is.
-"Mit szeretnél?"-kérdeztem mosolyogva adva a boldogot
-"Semmit csak ebben a házban te vagy az egyetlen akivel normálisan el lehet beszélgetni"-felelte
-"Miért is?"-kérdeztem
-"Nyugodtságot sugallsz"-magyarázta.Néha úgy érzem hogy meg fogok bolondulni teli van kérdésekkel a fejem.Tovább ült velem csendben nyugodtan. Én arra az estére gondoltam amikor megcsókolt csak úgy hévből én pedig egyből leszúrtam.Egy kissé kellemetlen helyzet volt főleg most hogy tudom én soha nem ölhetem meg és ez fordítva is így van.A kezemre néztem plusz négy életem van még és ez elég lesz az örökkévalóságig.Már kellemetlennek éreztem ezt a helyzetet ahogy engem bámult. Az arca közeledni kezdett az enyémhez és amikor megcsókolt nem tudtam ellen állni se ellenkezni még egy pofont sem tudtam neki adni vagy épp beszólni. Éltem a pillanattal nem éreztem magam kellemetlenül se.Nem tudtam a helyzetet hova tenni csak csókoltam és csókoltam ahogy ő is.....Másnap reggel amikor felkeltem furcsán éreztem magam a mellettem fekvő Klausra néztem és ő is rám..Természetesen tudtam mi jön itt hagy mint egy olcsó logyót de nem tette helyette inkább rám mosolygott és megölelt.
-"Minek köszönhetem a kedvességet?"-kérdeztem
-"Miért is ne lennék kedves?"-kérdezte önelégülten..Ebből következtetve tudtam hogy a boszik mindent elmondtak neki és reggel miután reggelizek oda megyek és Vivi-vel fogok elbeszélgetni.Amikor lementem üres volt a ház és nem foglalkozva a senkivel a leggyorsabb módon elmentem.Természetesen először egy vérbankba aztán a boszorkányokhoz.
-"Vivi hol van?"-kérdeztem betörve az ajtót megint
-"Itt vagyok"-mondta Erre én megragadtam és a szokásos találka helyre vittem a mocsárhoz.
-"Miért kellett ezt csinálni?"-mosolygott
-"Ez egy kicsit drámai jelent volt"-magyarázta-"Kérdeznem kell valamit"-magyaráztam
-"Mikor járt nálatok?"-sejtelmesen néztem rá erre elkezdett egy varázsigét motyogni.Szúrást éreztem a fejemben és ekkor rögtön terjeszteni kezdtem a pajzsot.
-"Rossz hatással vannak rád ezek az öreg banyák"-üvöltöttem
-"A legfontosabb szabály nálunk az hogy sose fordítunk hátat a családunknak és fajunknak"-magyarázta és újabb nagyobb ütést éreztem a pajzsomon
-"Haza kell hogy vigyelek"-magyaráztam neki és össze fogtam a kezét a leggyorsabb tempóban majd a szájához tettem a kezem.Annyira harapdált hogy vérezni kezdett tőle a kezem.A vállamra vetettem mint egy zsákot és futni kezdtem a leggyorsabb tempóban.Este értem oda Forksba és csak arra összpontosítottam hogy Eva nagyihoz eljuttassam Vivit és ő tudni fogja mit kell vele tenni.Bekopogtam.
-"Evelyn?!"-kérdezte meglepődve
-"És Vivi"-jelentettem ki és bementem
-"Az útazzás során beájult"-magyaráztam és letettem a kanapéra
-"A boszik rossza hatással vannak rá és nem azt csinálta ami a feladata én úgy vettem észre úgyhogy kérlek ne engedd oda vissza"-kezdtek megfeszülni az izmaim
-"Ugye nem bántod őket?"-kérdezte
-"Nem"-nyugtattam meg magam és Evat is
-"Köszönöm"-magyarázta és elő vett valamit egy fiókból
-"Ez a tiéd"-magyarázta-"Viseld és megvéd"-mosolygott
-"De mi ez?"-kérdeztem-"Egy talizmán"-magyarázta-"De most menj mert hosszú az út vissza"-ölelt meg én pedig kimentem a sötét utcába.A bozótból morgást hallottam nem tudtam hogy vámpír vagy vérfarkas.A leggyorsabb tempóban vissza indulás helyett a Cullen ház felé vettem az irányt.Út közben hallottam hogy a farkas ismét közeledik.
-"Most komolyan?!"-üvöltöttem és megálltam-"Ki vagy és mit akarsz?"-kérdeztem amikor megláttam a hatalmas farkast.Farkasszemet néztem vele és ekkor a szúrós tekintetéből kiskutyás lett.A gondolatait hallgatva Seth volt az és nagyon megörült nekem.
"Mirért van neked is büdös szagod?"-morgott gondolatban
-"Talán mer vérfarkas vagyok"-magyarázta hangosan
-"Jah persze"-fetrengett előttem a hatalmas farkas.Nem hitte el hát megmutattam neki morgás tört elő a torkomból és éreztem ahogy a szemem élesedik. Seth egyből felállt előttem és rám morgott.
-"én vagyok az"-nevettem.
-"Ugye hazajöttél?"-kérdezte
-"Csak meg akartam nézi a Cullen házat"-"Mielőtt vissza indulok"-suttogtam néztem a világos felé
-"De most mennem kell"-öleltem meg a hatalmas farkast.És utána elfutottam természetesen éreztem magamon a szagát de még mindig tetszett az illat nem úgy mint vámpír koromban.Éjfél előtt fél órával értem haza megvacsoráztam hazafele loptam vért.Amikor bementem éjfél lehetett.Felmentem a szobába és halkan becsuktam az ajtót felojtottam a villanyt és levettem a kabátomat megszagoltam büdös volt és illatos is Seth a legjobb vérfarkas barátomnak nevezhető és elmosolyodtam.Amikor megfordultam az ágyon feküdt.......

2013. november 24., vasárnap

109.rész-Evelyn Cullen naplója

Miközben a kocsiban ültünk és száguldottunk,azon gondolkoztam hogy Ilajdzsa miért ilyen segítőkész nekem.
-"Nos most merre?"-kérdezte amikor bekanyarodtunk a sötét elágazó útra ahol köd volt.
-"Megállhatsz megérkeztünk"-magyaráztam
-"A semmi közepén?"-kérdezte és leállította a motort
-"Aki elmagyarázza a helyzetet itt vár"-magyaráztam
-"Egy boszorkány ugye?"-kérdezte-"Akkor én is veled megyek"-magyarázta
-"Rendben"-egyeztem bele és kiszálltam.Bejeb mentünk a ködbe.
-"Gyors voltál"-mosolygott Eva a nagyi úgy tekintek rá..-"És az ősit meg mi a fenéért hoztad magaddal?"-kérdezte
-"Ilajdzsa a neve és nem áll szándékába senkit bántani,úgyhogy megnyugodhat"-alig ezt kimondtam Ilajdzsa össze rogyott
-"Erre nincs időnk"-kezdtem a pajzsot terjeszteni és furcsállotta hogy hogyan de felállt.
-"Először menj a farkasokhoz"-magyarázta
-"Miért ne kezdhetném a Cullen házba?"-kérdeztem és a fény felé néztem az erdőből már látszódott a ház
-"Beszélned kell a torzsfőnökkel"-suttogta
-"Egy Hibrid beszéljen vele?"-kérdeztem-"Amint oda érek az összes vérfarkas széttép"-suttogtam
-"Ne becsüld alá magad"-felelt-"Mutasd a kezed"-kérte a sebes kezem én felhúztam a pólóm és meglátta a négy kör sebet.
-"Rájöttem mi ez"-magyarázta-"Ahány kör van a kezeden,annyian áldozták fel az életüket érted és annyi életed van"-magyarázta nem tudtam mire vélni amit most mond
-"De most indulj"-mondta és beült a kocsiba aztán elhajtott
-"Most akkor hová megyünk?"-kérdezte a mellettem Ilajdzsa
-"Természetesen a farkasokhoz"-magyaráztam
-"Messze van innen?"-kérdezte
-"30 km kell futni és át kell ugorni egy folyón"-magyaráztam és futni kezdtem. Elijah pedig utánam.
-"Amikor a farkasokkal találkozol csak szaladj előre"-mondtam amikor átugortunk a folyón.
Amint átugortuk megjelent mögöttünk három hatalmas vérfarkas. Ilajdzsa és én nagyon gyorsak voltunk így hamar oda értünk a házakhoz.
-"Evelyn te vagy az?"-kérdezte Jacob amikor meglátott
-"Ki más lenne"-öleltem meg
-"És ő?"-nézett Ilajdzsara
-"Elijah Mikaelson én vagyok a hölgy kísérője és felügyelője"-nyújtotta a kezét
-"Jacob Black"-komolykodott érezte hogy vámpír
-"Ezt nem értem"-magyarázta
-"Hosszú történet"-feleltem-"Foglalkozzunk azzal hogy miért vagyok itt"-suttogtam
-"Mi történt amíg nem voltam itthon?"-kérdeztem alig jött egy dühös vérfarkas fiú valószínű azok közé tartozott akik üldöztek
-"Mi a fenét keres itt ez a két vérszopó?"-üvöltött Ilajdzsa megfordult és a dühös farkast figyelte
-"Ha jól tudom vérfarkasoknak szabad a bejárás"-magyaráztam
-"Ezt meg hogy érted?"-nevetett
-"Ne akard hogy megmutassa"-suttogta Ilajdzsa Paulnak
-"Had nézzem"-köpött egyet
Megfeszítettem az izmaim és a leggyorsabb módon az állkapcsom kijöttek a fogaim és a szemem átváltozott barnából sárgává és úgy morogtam mint a többiek..
Most már hiszel nekem mentem oda vámpír tempóban.Erre elesett.
-"Mi a fene vagy te?"-kérdezte Jacob amikor megfordultam
-"Csak egy kis változás történt a testemmel"-magyaráztam
-"Észre vehettem volna a szemed színéből már nem az az undórító sárga"-nevetett-"És a szagod sem büdös hanem finom"-magyarázta
-"Köszönöm"-köszöntem meg de nem árultam el hogy mi is vagyok valójában
-"Nos mi is folyik most itt pontosan?"-kérdeztem újra
-"Hosszú történet lenne"-vakarta a fejét
-"Akkor had beszéljek Nesiivel"-kértem meg
-"Azt nem lehet"-nyelt egyet
-"Hol van most?"-kérdeztem
-"Cullenéknál....magukkal vitték"-magyarázta
-"És ezt ilyen sokáig tartott elmondani?"-kérdeztem
-"Nem csak tudod magukkal vitték amikor baj érte"-magyarázta-"De többet nem mondhatok"-sprintelni kezdett és átváltozott hatalmas farkassá
-"Hogyan lett belőle ekkora?"-ámuldozott Ilajdzsa
-"Ő farkas alak váltó"-magyaráztam
-"Mit mondott Klaus mikorra kell visszamenni?"-kérdezem miközben elindultam
-"Hát igazából"-vakarta a fejét
-"Nem szóltál neki ugye?"-kérdeztem
-"Igazából nem is hívott még majd akkor ráér"-magyarázta-"Két napot lehetünk itt aztán megyünk vissza New Orleansba"-magyarázta
-"Rendben"-válaszoltam
-"Csak így bele egyezel?"-csodálkozott
-"Miért is ne igazából kezdtem megszokni azt a várost életmódot és a többieket"-magyaráztam és futásnak eredtem ismét átugrottuk a folyót és elhaladtunk a Read ház előtt ahol most sötétség volt a hegyen is átkeltünk aztán már láttam a Cullen házat ekkor megálltam.
-"Miért állsz meg?"-kérdezte
-"Ha oda érek mit mondjak nekik?"-kezdtem félni
-"Amit jónak látsz"-magyarázta lekezdtem gyalogolni a dombról és kiértünk az erdőből.
-"Itt laktál?"-kérdezte felnézve a házra
-"Igen"-nyeltem egyet
-"Hányan is vannak pontosan?"-kérdezte
-"8-nál többen az biztos"-magyaráztam
Elnéztem jobbra és a sötétségből nevetést hallottam. Bellát és Carliset  azonosítottam.
Mikorra megfordultam Ilajdzsa eltűnt furcsálltam a viselkedését.
-"Carlise megállt és még valamit mondott Bellának de ő csak engem bámult.Aztán szorosan megölelt.
-"Ugye ez a valóság?"-kérdeztem
-"A boszorkányok tehetnek róla"-magyarázta nem értettem hogy mire akar kilyukadni.Ekkor vettem észre hogy ez csak egy álom....Amikor  felébredtem tudtam hogy kik állnak ez mögött.Furcsa módon a szobába voltam.A bőröm verejtékes volt izadtam álmomban?
-"Most az összeset lemészárolom"-magyaráztam dühömben de aztán rájöttem felesleges dolog ezen aggódnom csak a pajzsot akkorára kiterjesztem hogy magamat megvédjem vele kétszeresen.Hátradőltem és a kezembe vettem a telefonomat.Inkább azzal szórakoztam minthogy megkíséreljek egy újabb rossz álmot.
Hihetetlenné vált számomra hogy nem volt valóság ez az egész, és már Viviben sem bízhatok meg hiszen honnan tudták volna hogy mivel kell félrevezetniük.A pajzs védett és most már boldogabb voltam.De amit a kezemről beszéltek az biztos igaz néztem meg a sebeim.Azért milyen durva lenne valószínű ha ellenszegülnék mindenkinek akkor az a természet feletti lények megsemmisítését jelentené.
'Négy életed van még Evelyn becsüld meg' magyaráztam magamnak.Aztán lekapcsoltam a telefont és magam mellé tettem.Szépen elfeküdtem és elaludtam.Reggel arra keltem fel szokásosan hogy valaki kiabál.Ahogy hallgatóztam Hayle hangjára figyeltem fel.Végre ő is itt van legalább tudok valakivel beszélgetni.Amikor csendesebb lett a helyzet és csak Hayle szívverését hallottam na meg persze valamelyik ősiét reméltem hogy Ilajdzsa az.Miután lefürödtem és átöltöztem szépen lementem.
-"Jó reggelt"-köszönt Hayle
-"Neked is"-mosolyogtam erre grimaszolt rá akartam kérdezni hogy hol volt de megelőzött
-"Hogy aludtál?"-mosolygott
-"Volt egy pár rémálmom"-magyaráztam-"De aztán rájöttem hogy szórakoznak velem"-kezdtek megfeszülni az izmaim
-"Csak nyugodj meg"-magyarázta-"És kik?"-kérdezte
-"A boszorkányok"-suttogtam-"De ha nem fejezik be az összeset lemészárolom"-tört fel belőlem a vadállat
-"De miért csinálnak ilyet?"-kérdezte
-"Azt akarják álljak át hozzájuk,mert ha én a közelben vagyok tudnának varázsolni uralnák a várost meg ilyenek ezt akarják bemagyarázni"-magyaráztam el neki gyors volt
-"És miért nem állsz át?"-kérdezte
-"Azt én sem tudom"-magyaráztam
-"Én a helyedben átélnék"-suttogta mosolyogva
-"Még az kéne"-jött be Klaus.Ha tudtam volna hogy itthon van le sem jövök Haylehez. Csak ránéztem.
-"Most gyere velem"-nézett rám szigorúan egyértelmű hogy felálltam és vele mentem.......

folytatás hamarosan

2013. november 22., péntek

108.rész-Evelyn Cullen naplója

Egy kis zene:


Amikor reggel felkeltem megint csak rosszul éreztem magam az okát nem tudtam. Felálltam átöltöztem felhúztam a cipőm és lementem.
-"Csatlakozz hozzánk Evelyn"-kért meg Rebekah a szokásos gúnyos módján
-"Rendben"-csak ennyit mondtam és leültem enni kezdtem  egy lekváros pirítóst és közben hallgattam a gondolatokat.Azt tudtam hogy kizárnak a fontos ügyekből csak azt nem tudtam miért.Klausnak a gondolataira figyeltem fel de nem értettem olyan mintha direkt gondolna rá csak nyugodtan ültem.Ma amint leléphetek elmegyek a boszikhoz.Nem is kellett sokat várnom mivel mindenki felállt a szokásos módon nem szóltak hozzám. Haylet sem láttam így szépen lassan ki mentem az ajtón és vámpír tempóban eltűntem.Tudtam hogy valamelyik követ a szokásos módon.Így egy kicsit messzebb futottam és bementem egy kórházba természetesen a vérkészletet kerestem.Mégse lehetek annyira gonosz hogy igyak egy emberből.Megfogtam két zacskót betettem a zsebembe aztán szépen eltűntem.Nem követett többet így szépen kiosontam.A szagból úgy véltem egy hibrid lehetett.Visszafele a leggyorsabb módon futottam és egyenesen a boszikhoz megyek.Ez azért egy kicsit vicces a Hibrid a csaj aki megbízik a boszikban.Újra fel kellett másznom a ház tetejére és fentről behatolni mert be voltak zárkodva.
-"Miért kell mindig a tetőről bejönnöm?"-kérdeztem mikor bementem
-"Védekeznünk kell a vámpírok a elöl.."-magyarázta
-"És mi van a hibridekkel?"-pimaszkodtam
-"Van egy hibrid akit tisztelünk, de van egy amelyiknek a halálát akarjuk"-mosolygott az egyik bölcsebbik-"Az én nevem Tashira"-mondta meg végül a nevét
-"Miért jöttél hozzánk?"-kérdezte
-"Magyarázatért hogy most miért nem lehetek a családommal és miért kell ebbe az átkozott városba lennem?"-kérdeztem
-"Elmondjuk?"-kérdezte Tashira most már komolyabban a többi asszonytól azok mind bólogattak
-"Ígérd meg hogy nem ölöd meg rögtön Klaust vagy minket és nem fogsz rombolni"-kért meg.Megfordult a fejemben Miért is tenném? nem értettem.
-"Megígérem"-mondtam és leültem
-"Eva mesélt neked arról az átokról amit az eredetire szórtak remélem emlékszel, nem törted meg..."-suttogta a végén
-"Tudom"-néztem a földet
-"Nem adtad magad oda neki mindenhogyan"-magyarázta erre felment a pumpám megfeszültek az izmaim.
-"Nem vagyok egy ribanc"-fújtattam erre Vivi oda jött és nyugtatni kezdett
-"Mi azt tudjuk a táltos tisztaságáról és bölcsességéről ismert"-folytatta
-"Embereket öltem...."-suttogtam
-"Nem számít...de élsz és így kellesz nekünk te meg tudsz minket védeni..."-kezdett bele újra
-"Találkoztál Haylevel a farkaslánnyal?"-kérdezte
-"Igen Klaus gyerekét várja....."-köpni akartam és össze állt a kép
-"Én azt nem fogom végig csinálni.."-álltam fel-"Nekem minden életem arról szól hogy szenvedjek"-de erősebb vagyok mindennél és mindenkinél mindig én győzők.
-"Mi nem kértük csak gondold át az lehet a mi egyetlen kiutunk"-suttogta
-"Még nem kértétek"-javítottam ki és eltűntem
Amikor leugrottam a háztetőről a leggyorsabb módon visszamentem megint a házhoz,arra készültem hogy vissza szökök innen vagy egy kis időre eltűnők.Amikor beértem eszembe jutott hogy a zsebembe két zacskó vér van és erre mosolyognom kellett.Bementem a konyhába és kivettem mindkettőt az egyik egy húzásra megittam a zacskóból a másikat pedig visszatettem a zsebembe. Meg fordultam és felmentem a szobába megint csak unatkoztam és egyedül voltam a szobába.Még csak reggel tíz óra volt és szokás szerint estig nem jönnek haza. Utána kéne járnom hogy milyen farkasok élnek a mocsárban és hogy miért vannak ott.Felálltam és a szokásos leggyorsabb módon eltűntem.Egyenesen a mocsárhoz siettem.Vérszagot éreztem.A földön vér volt és ahogy hozzáértem a kezemmel megnyaltam az ujjam.Az biztos hogy hibrid vagy vérfarkas? nem értettem.Tovább mentem gyalog emberi tempóban.Olyan helyre érkeztem ahol rongyok voltak kiterítve és fa házak voltak.Egy tanya a mocsár közepén? nem állt össze a kép.Mígnem meg nem láttam egy fiút rövid fekete haja és furcsa járása volt.
-"Te meg ki vagy?"-kérdezte a hangja nagyon furcsa volt
-"Te egy Hibrid vagy??"-kérdeztem
-"Igen"-sóhajtott-"Válaszolnál a kérdésemre?"-kért meg
-"Persze"-magyaráztam-"Te ugye tudod ki az a táltos?"-kérdeztem
-"Igen állítólag egy nagyon szép lány okos és intelligens"-magyarázta-"Épp olyan mint te"-mosolygott
-"Inkább én megyek"-magyaráztam és eltűntem.Egyenesen visszamentem a házhoz és be.
-"Végre meg jött a mi kis vendégünk"-köszöntött Klaus én furcsán néztem rá.
-"Miért talán baj hogy kiteszem a lábam, itt még olyan sincs akivel normálisan lehet társalogni és egész nap egyedül lennék vagy tán azt is megtiltod?"-adtam ki magamból normál hangon-"Egy kérdésre válaszolj "-magyaráztam.Úgy nézet rám aki várja a kérdést.
-"Miért is kell itt lennem?"-kérdeztem
-"Ezt csomószor elmagyaráztam és tudod"-sóhajtott mosolyogva
-"Épp úgy át állhatnék a boszik és a farkasok oldalára"-magyaráztam erre kinyíltak a pupillái
-"Akkor miért nem tetted még meg?"-förmedt rám és a tekintette ördögi volt
-"Azt nem tudom"-sóhajtottam-"De nem is érdekel"-suttogtam
-"Minden hibrid akit én változtatok át kötődik hozzám"-magyarázta mosolyogva
-"Na nem mondod?"-mosolyogtam-"Csak egy gond van én nem kötődök hozzád"-a végét suttogtam az agya teli volt kérdésekkel de Elijah megzavarta ezt a beszélgetést..Jobb is így.
-"Testvérem beszélhetnénk?"-tudtam hogy hallgatózik
-"Nem látod hogy épp a hölggyel beszélgetek?"-fordult a testvére felé
-"Fontos Niklaus"-a tekintette egyenes volt
-"Persze"-teli volt méreggel a tekintete.Én meg szépen felmentem a szobába és boldog voltam az miatt hogy van egy tasak vér a kabátomban elő vettem és inni kezdtem aztán közben megnéztem a telefonom.Volt 34 nem fogadott hívásom ismeretlen számról.Visszahívtam.
-"Haló"-a hangot felismertem Vivi nagyija volt az
-"Eva néni?"-kérdeztem
-"Jaj Evelyn végre eltudtalak érni"-annyira gyorsan mondta hogy levegőért kapkodott
-"De hogyan?"-kérdeztem-"Ugye tudja hogy nem érdekel a boszik ajánlata"-magyaráztam
-"Nem de ez most nem is fontos"-suttogta a telefonba
-"Azonnal haza kell jönnöd hatalmas bajok vannak a családod és a vérfarkasok között gyorsan"-hadarta
-"De Klaus..."-nem tudtam befejezni mert közbe vágott
-"Csak nem veszi észre hogy eltűntél"-suttogta
-"Mondjuk ez igaz"-magyaráztam-"Kell az erősítés?"-kérdeztem
-"Nem"-mondta-"Csak kocsival gyere az a legelőnyösebb most"-mondta-"A régi ködös úton találkozunk"-tette le a kagylót.A gondolataim össze vissza kuszálódtak.Hogyan a fenébe menjek el? A kocsim pedig Mystic Folsba van.Most van este 6.Reggelre tuti hogy nem érek haza és azt se tudtam hogy miért kell visszamennem.Eltettem a zsebembe a telefont és szépen lassan lementem a lépcsőn éreztem ahogy az izmaim megint megfeszülnek.
-"A többiek?"-kérdeztem Elijahtól aki a konyhában ült.
-"Elmentek"-mondta
-"Akkor most te vigyázol rám ugye?"-kérdeztem
-"Hogyan tervezed?"-kérdezte
-"Mit?"-tettem a hülyét közben pedig az eszembe jutott hogy nem pajzsomat le vagy védtem le a beszélgetést hogy ne hallják
-"Valószínű hogy otthon vérfarkas, vámpír háború folyik"-adtam fel a hazudozást
-"Akkor mi állít meg?"-kérdezte
-"Klaus akarata?"-kérdeztem-"Nem akarok megint elszökni"-suttogtam
-"Nem is fogsz"-magyarázta-"Mert én szépen elkísérlek"-magyarázta
-"Tényleg?"-kérdeztem
-"Persze, Niklausnak nem lehet ezzel gondja ha én kísérlek el mint felügyelő"-magyarázta és felállt a kocsi kulcsért nyúlt.Rögtön indultunk furcsálltam Elijah kedvességét azt hittem nagyon szigorú egy ősi vámpír..

FOLYTATÁS HAMAROSAN!

Szereplők: (A 'The originals' {magyarul:ősök} szereplői Joseph Morgan, Daniel Gillis stb...)
A kedvenceim közé tartozik ez a sorozat is így bele írtam a szereplőket remélem nem baj!
Köszönöm hogy olvassátok a blogot! <3 <3 <3


Niklaus Mikaelson (Klaus)

Elijah Mikaelson (Ilajdzsa)


Rebeka Mikaelson 


A blog új szereplői!
Remélem tetszenek nektek! <3


Lájk a facebokkon oldalunkat(a blog oldala)----->https://www.facebook.com/pages/Evelyn-napl%C3%B3ja-by-DE/367472146717716?notif_t=page_new_likes



by: D.E


2013. november 19., kedd

107.rész-Evelyn Cullen naplója

Másnap a szokásosnál is furábban keltem.Két dologra kell rájönnöm az első miért kapták el Klaust.A másik pedig az hogy miért küldött el rögtön amikor letéptem a láncokat.Hallgatóztam lentről a hangokat.Nem hallottam senkiét így felhúztam a cipőm és lementem.Nem foglalkozva azzal hogy megint szarakszik a torkom.A leggyorsabb módon lementem és az ajtó felé vettem az irányt. Vivihez indultam a leggyorsabb módon, tiszta a levegő úgyhogy nyugodtan rá érek.Kinyitottam az ajtót majd becsuktam azt elsuhantam.Szó szerint betörtem a házba ahol meglepődtem néztek a meditáló boszorkák.
-"Mi a fene?"-kérdezte az egyik
-"Bocsánat"-magyarázkodtam-"Hol van Vivi?"-tértem a lényegre
-"Ki vagy te?"-kérdezte az egyik megint
-"Evelyn..."-mondtam-"Evelyn Cullen"-magyaráztam tovább erre felálltak
-"Jaj nagyon sajnálom a modorom drágám"-magyarázta
-"Mi a fenéért változik meg mindenkinek ilyen hamar a modora ha meghallja a nevem?"-kérdeztem
-"Mert te vagy a táltos"-súgta az egyik
-"Mi vagyok én?"-kérdeztem-"Na én ezt nem értem...de most Vivi a legfontosabb hol van most?"-újra kérdeztem
-"A mocsárhoz ment reggel azóta nem láttuk"-suttogta
-"Akkor megkeressem"-fordultam az ajtónak
-"Ezt vidd magaddal"-dobott a kezembe egy kis szatyrot
-"Mi ez?"-kérdeztem
-"Farkasfű"-mondta-"De most menj megmentőnk"-ezzel betelt a pohár mi az hogy megmentő? kimentem becsaptam az ajtót és az utcába szépen lassan tovább sétáltam.Azt se tudom hogy hol a mocsár....Kimentem az utcából és szépen tovább sétáltam.Még az is jó lenne ha volna telefonom de azt is össze törtem.Vámpír tempóban beszaladtam az erdőbe.Vérszagot éreztem és annak az irányába futottam tovább.
-"Nem arról volt szó hogy te vigyázol rám?"-mosolyogtam gúnyosan
-"Nagyon vicces"-suttogta
-"Ki csinálta ezt veled?"-kérdeztem miközben kihúztam a tört az oldalából és üvölteni kezdett.
-"Shh"-haraptam meg a csuklóm és a szájához nyomtam egyet nyelt belőle és jobban is lett.
-"Mit kerestél itt?"-kérdeztem
-"Inkább hagyjuk.."-magyarázta-"Had utazzak a hátadon..."-mosolygott
-"Na jó de csak az erdőben"-mosolyogtam erre felugrott
-"De ne menjünk haza"-magyarázta én futásnak eredtem és egy tó volt a mocsárban ahol megálltam.
-"Akkor beszélgessünk"-ültem le
-"Mikor akarsz hazamenni?"-ült le
-"Félek hogy soha többé nem tudok hazamenni"-magyaráztam
-"De miért?"-kérdezte
-"Megölné őket...."-magyaráztam.Tovább beszélgettünk és azon vettük magunkat észre hogy lemegy a nap.
-"Menjünk mert már biztos keresnek"-mosolyogtam
-"Te vagy a kincs mindenkinek"-mosolygott
-"A boszorkáknak a ősi vámpíroknak..és még kinek nem?"-mosolyogtam-"Jah talán a Volturik-nak"-nevettem
-"Egyet kihagytál...."-suttogta a sötétbe
-"Kit?"-kérdeztem
-"A farkasokat"-suttogta tovább és levettem belőle
-"itt van"-adtam oda a farkasfűt
-"Nem bántanak"-magyarázta-"Hozzád jöttek"-mosolygott
-"Jobb lesz ha megyünk"-magyaráztam és megfogtam a kezét.A világos utcába pedig ott hagytam egy szó nélkül.Tovább gyalogoltam.Az utcába mindenki táncolt.Megláttam egy telefonüzletet.Az a farmer volt rajtam amibe bele tettem azt amit Cullenék küldtek nekem egy hitel kártyát.Azért mégse fogok lopni.Bementem és kiválasztottam egy windows 8 alapú telefont kifizettem és amint kimentem.A zsebemben a telefonnl visszaindultam a házhoz.Már most hallom mit mondanak a többiek mit képzeltél hogy elmentél és nem szóltál meg ilyenek.A boszorkányok is elég jól felhúztak.Szépen tovább ballagtam most már tudom hogy ki kell nyitnom a számat vagy erőszakot alkalmazni ha el akarok érni valamit.Megmentem Klaust és elzavar? ez érthetetlen még meg sem köszöni de ezt még meg emlegeti.Elvesztettem a régi énem és érzem ennek a változását.Nem szoktam én csak úgy elmenekülni a probléma elől.Két hét telt el azóta hogy el  jöttem  mystic foolsból megígértem Elenának hogy meglátogatom.Ekkor megálltam a ház előtt és bementem.Sehol senki sem volt.A sötétben szépen felmentem a szobába és a felojtottam a villanyt.Ott feküdt az ágyamon az akit legjobban nem szeretnék egész életemben látni.De ezért leojtottam a villanyt és újra fel.
-"Mit keresel itt?"-gúnyosodtam
-"Megmondanád hogy hol a fenében voltál?"-állt fel
-"Ezt kérdezhetném én is..."-pimaszkodtam
-"Mi közöd van neked ehhez?"-kérdezte
-"És neked?"-kérdeztem
-"Miért csinálod ezt?"-kérdezte
-"És te miért itt vagy? és miért nem vagy Haylevel és a gyerekeddel?"-vágtam vissza
-"Azért mert már a bátyám ezt is elvette tőlem.."-magyarázta
-"De hát Hayle a te..."-gondolkodtam
-"Semmim egy ribanc akivel össze feküdtem"-magyarán
-"Wow"-csak ennyi jött ki a számon-"De most mit is keresel itt?"-kérdeztem
-"Gondoltam megköszönném hogy megmentettél tegnap, bár a testvéreim ezért még fizetni fognak hogy téged küldtek..."-suttogta.
-"Egy táltos általában mindenkit megment"-mosolyogtam elakadt a lélegzete
-"Ugye nem a boszorkányoknál voltál?"-fogta meg a nyakam és nyomot a falhoz
-"És ha igen?"-kérdeztem és kibújtam a szorításból és őt nyomtam a falhoz.
-"Ügyes...de most már elengednél?"-kérdezte erre én elengedtem és megfordultam és az ágynak indultam
Épp meg akart csókolni.Nem tudtam mitévő legyek így inkább kellemetlenül álltam ott.
-"Végeztél már?"-kérdezte-"Megjött akit vártál"-ezt aközben mondta amikor nem nézet ránk de amikor igen akkor düht láttam az arcán.
-"Máris megyek"-mosolygott Klaus .Markkal szépen lementek.Szépen bementem a fürdőbe és lefürödtem.Közben átgondoltam a történteket.Amikor végeztem a fürdéssel akkor felöltöztem és lefeküdtem.Megfogtam a telefonom és nyomkodni kezdtem unalmamban.Mígnem lépéshangokat hallottam.Ekkor letettem a telefont magam mellé és szépen oldalra feküdtem ekkor nyitódott az ajtó...

folytatás hamarosan

2013. november 15., péntek

106.rész-Evelyn Cullen naplója

Mikor megláttam Vivit megfagytam.
-''Vivi?"-kérdeztem suttogva erre ő megölelt és utána tudtam mozogni-"Mi a fenét keresel itt?"-kérdeztem
-"Rád jöttem vigyázni"-magyarázta-"Van körülbelül öt percünk beszélgetni úgy hogy elmondom amit el kell"-mosolygott
-"Azért jöttem hogy vigyázzak rád megígértem Cullenéknek és a nagyinak is"-mosolygott és megfogta a kezeimen
-"Cullenék?"-kérdeztem-"Jól vannak?"-suttogtam
-"Igen jól,el sem tudod képzelni hogy mennyire hiányzol nekik"-magyarázta
-"Meddig maradsz?"-tértem a lényegre
-"Ameddig te"-mosolygott
-"Akkor segíts nekem és mond meg mi ez"-húztam fel a pólóm ujját
-"Segítek"-nyúlt a könyvéért-"Azt ugye tudod hogy felérsz egy ősi szintjére?"-mosolygott
-"Hogyisne"-lepődtem meg erre csak mosolygott és rákent valamit aztán elmondott egy varázsigét
-"Azt tudod hogy mi volt ez?"-kérdeztem
-"Nem de nem tűnt el csak láthatatlan maradt"-magyarázta-"De hamarosan rá jövök"-kacsintott-"Most pedig menj mielőtt észre veszik hogy eltűntél.Megöleltem és kimentem.
-"Itt ugye megtalállak?"-kérdeztem
-"Igen"-felelte-"De vigyázz ebbe a negyedbe itt a vámpírok a királyok"-magyarázta és becsukta az ajtót én boldogan visszaballagtam a házhoz emberi tempóban.Találkoztam néhány furcsa kinézető emberrel akik az érzéseim szerint vámpírok lehettek, pont kanyarodtam be abba az utcába amelyikben a ház van.Onnantól vámpír tempóban haladtam tovább.Mint egy szellem ott teremtem a ház verandáján és be mentem.Mark ült a kanapén .Köszönés nélkül felindultam a lépcsőn vámpír tempóban.Amikor felértem bementem és leültem legszívesebben, sírtam volna de ki kellet találnom mit akarhatnak tőlem .Teli volt a kérdésekkel a fejem.Mielőtt elkezdtem volna őket vesézni valaki kopogott .Kinyitottam és lám ki az ezért félve nyitottam ki.
-"Szia"-néztem szembe az illetővel amikor köszönt
-"Mit szeretnél?"-kérdeztem sóhajtva
-"Bemehetnénk?"-kérdezte Mark
-"Persze"-vágtam rá
-"Mit akarsz mondani?"-kérdeztem miközben leültem az ágyra és persze ő is velem.
-"Tudom hogy neheztelsz rám"-magyarázta kíváncsian néztem rá-"De ebből úgy jössz ki legjobban ha megbékélsz velem és a helyzettel"-magyarázta
-"Csak hogy tud megbékéltem vele....."-feleltem-"És megbocsájtok"-már hányadszorra és nem nekem lesz lelkiismeret furdalásom gondoltam magamban
-"Köszönöm"-ölelt meg és meg akart csókolni
-"Ennyire nem"-magyaráztam-"Csak barátok"-nyújtottam a kezem fájó szívvel de kezet fogott velem
-"Neked ott van Rebekah"-magyaráztam
-"Á az csak egyszeri alkalom volt...."-magyarázkodott
-"Nem kell magyarázkodni..."-mosolyogtam
-"Kérdezhetek valamit ?"-ültem vissza mellé
-"Persze"-magyarázta
-"Szerinted innen hazajutok valaha?"-kérdeztem
-"Hát sok év múlva biztos"-magyarázta eltátottam a szám
-"Csak vicceltem"-mosolygott-"Nem unatkozol itt?"-kérdezte
-"Ha el is tűnnék egy órára senki sem venné észre...."-suttogtam
-"Dehogynem..."-vágott vissza
-"Rajtad kívül senkinek"-magyaráztam
-"Itt te vagy a kincs"-suttogta ezt nem értetten-"Na mindegy menjünk le"-magyarázta.Lementünk és Rebekaht találtuk lent aki ideges volt.
-"Valami baj van?"-kérdezte Mark
-"Most azonnal el kell jönnöd velem"-magyarázta-"Elkapták Niklaust"-folytatta
-"Egy ősit hogyan?"-kérdeztem
-"Majd útközben elmesélem"-magyarázta.Markot marasztalta aztán beültünk a kocsiba.
-"Hány vámpír van ott?"-kérdeztem miközben gyorsított
-"Nagyon sok"-váltott a sebességen és a kocsi fel lélegzet-"Valamit ki kell találnunk"-magyarázta
-"Elijah is ott van?"-kérdeztem ekkor szépen lassan megállt
-"Téged nem ismernek te vagy az egyetlen esélyünk"-ült be ekkor hátulra Elijah...-"Menj indulj"-ugráltatott Rebekah.Aztán miután kiszálltam gázt adott és elhajtottak a kocsival együtt nem tudtam hova menjek az érzéseimre hallgattam.Ekkor bementem egy házba aminek belül hatalmas udvara volt és ahogy teli volt vámpírral akik buliztak és közben vért ittak.Én szépen szalonozva köztük átmentem és lementem egy pincébe sötét volt és a végén volt egy hatalmas acél ajtó.
-"Hát te meg ki vagy?"-kérdezte egy furcsa fazon aki már a fogait villantotta rám.Levettem a fejéből hogy mire gondol. Tylertől vár üzenetet Marcel.
-"Tyler küldött és hívja Marcelt beszélgetni"-magyaráztam erre már mosolyogni kezdet
-"Átadom"-mosolygott.-"Menj bulizz te is"-magyarázta és én pedig vámpír tempóban felmentem.Megfogtam egy piás üveget és meghúztam közben a lenti beszélgetésre koncentráltam.
-"Tyler itt van"-mondta a fickó
-"Már is megyek, és te is velem jössz"-magyarázta
-"De mi lesz az ősivel?"-kérdezte
-"Ugyan 5 perc alatt csak nem tűnik el"-ekkor rányomta a lakatott.Figyeltem ahogy Marcel és ő átmentek a tömegen.Szépen lassan leosontam újra.A lakatott letéptem és kinyitottam az ajtót.
-"Épp időben"-mosolygott Klaus letéptem a láncokat és már talpon is volt
-"Most pedig menj innen"-magyarázta.Nem is törődve vele elsuhantam.Amikor visszaértem a házhoz bevágtam az ajtót és a többiek talpon is voltak.
-"Niklaus?"-kérdezte Elijah
-"Jól van..."-magyaráztam
-"És hol van?"-kérdezte újra
-"Amikor letéptem róla a láncokat azt mondta menjek el..Ezen elgondolkoztak amikor meg nem figyeltek rám szépen felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni....


2013. november 8., péntek

105.rész-Evelyn Cullen naplója

NARRÁTOR VIVIEN CLARK

A helyzet egyre jobban forrósodott Cullenék azt kérték tőlem hogy hozzam vissza Evyt vagy legalább kérjem meg hogy látogassák meg őket.(A nagyinak tudnotok kell a nevét Eva Clark.)Ma este nagyival úgy döntöttünk hogy egy egyszerű nyomkövető varázzsal megkeressük hogy hol van.A nagyi szerint meg kellene ölnünk őt de ezt én nem akarom és tudja ő is ha ezt a Cullen klán megtudná örökké üldöznének.Leültünk a földre a gyertyák köré és igéket kezdtünk mondani miközben az én véremet lecsöppentettük a térképre.Ahogy mondtuk a vérem egyre gyorsan haladni kezdett Észak-Amerika déli területére és New Orleans-nál megállt.
-"Ott van"-mondta a nagyi
-"Olyan messze?"-kérdeztem-"Szólni kell Cullenéknek"-folytattam
-"Várj elöszőr tud meg hogy milyen terület az biztonságos-e olyan vámpíroknak mint Cullenék"-fogta meg a a kezem ezzel megakadályozva hogy elmenjek.
-"Ott van egy boszorkány ismerősöm Sophie keresd őt meg és ő majd mindent elmagyarázz drágám"-csak ennyit mondott és én már mentem is pakolni a ruháimat és elindultam a nagyi jó öreg mustang kocsijával.


NARRÁTOR EVELYN

Mikor Klaus kijelentette hogy este elmegyünk és hogy készülődjünk kissé féltem hogy hová megyünk azért pakoltam egypár ruhát.Már értettem hogy megigézünk valakit azt ezzel le van tisztázva.
-"Indulhatunk?"-kérdezte Klaus nagy boldogoan amikor beültünk a kocsiba Mark elől ült Klaus mellett én pedig Mark háta mögött.Valószínű azért volt ez az elosztás hogy rajtam tudja tartani a szemét.Kilenc óra lehetett amikor elindultunk.
-"Persze"-mosolygott mellettem Rebekah.Erre elindultunk.Én hátra dőltem és kifelé nézegettem az ablakon.
-"Pontosan hova is megyünk?"-kérdeztem
-"New Orleansba"-mosolygott elől Klaus.Egy dolgot nem értettem hogy miért kocsival megyünk és miért nem vámpír futással.Nem értettem semmit de a fejében muszáj volt turkálnom.Emlékeket és vágyakat kerestem benne.Caroline Forsba szerelmes de közben egy Hayle nevű vérfarkas vár tőle gyereket.
"Gyerek" szóról eszembe jutott a picike Toby akit láttam felnőni és akit ezzel a suttyó Markkal töltött násztón találtam.Vajon Renesmee és Jacob gyereke hogy fog kinézni? Vérfarkas ember vámpír gyerek akkor az is Hibrid lesz valahogyan de mégsem mert ők úgy tudnak átváltozni hogy felforrósítsák a testüket és hatalmas farkasokká változnak át. Amikor én átváltozom akkor egy picike kis farkas vagyok hozzájuk képest.Az ablakon kibámulva gondolkoztam.Kizártam minden külső hatást. Cullenékre gondoltam.Egyszer úgyis visszamegyek hozzájuk még ha azért gyilkolnom is kell újra a régi Evelyn Cullen lehetek.De még sem a régi mivel egy átkozott Hibrid vagyok felérek Klaus szintjére de azért mégis nőből vagyok nem pedig férfiból.
Hátradőltem és élveztem az utat nem mostanában kocsiztam ennyit legtöbbször a tengeren keresztül szoktam hazaúszni.Miközben ezen gondolkoztam úgy éreztem mintha valami mászna a csuklómon.Az arcomhoz közelebb vittem és néztem ahogy a seb egy gyűrű szerű kört vesz fel és a heg ott marad.Nem értettem de ez egy jel .Beértünk New Orleansba a város szépen nézett ki meg minden de bűzlött a vámpíroktól a sötétített kocsiba nem láttak be.Kifelé nézegettem míg meg nem álltunk.
-"Nos van egy alapszabály"-szólalt meg Klaus Rebekah mellettem alig várta hogy ki tudjon már szállni.Egyből ránéztem Klausra amint megszólalt de velem együtt Mark is.
-"A városban egyik vámpírt sem ölitek meg"-magyarázta és elengedett egy laza mosolyt aztán kiszált utána én is.Még oda súgott valamit Marknak Klaus de nem nagyon figyeltem rá oda.A házat néztem hogy milyen nagy furcsa szagot éreztem és egy apró gyorsan verő szívet.Biztos az lehet a baba akiről olvastam Klaus fejében.Követtem hát őket be a házba én mentem útóljára.Mindenki szétszéledt én pedig a hallásom szerint bementem egy nappali szerűbe és ott volt Hayle.
-"Hát te meg ki vagy?"-kérdezte a modora nem volt valami kedves
-"Evelyn Cullen"-magyaráztam erre felállt vigyázzba
-"Öm mond csak miért ez a reakciója mindenkinek amikor elmondom a nevem?"-kérdeztem-"Nyugodtan ülj vissza és pihenj"-magyaráztam
-"Te honnan..."-még be sem fejezte de én közbe vágtam
-"Gondolatolvasó vagyok..."-magyaráztam-"Szabad?"-mutattam a mellette lévő üres helyre
-"Persze"-magyarázta
-"Mond csak......"-nem tudta elmondani mert bejött a szobába egy műveltnek kinéző vámpír kezdtem sejteni hogy ki lehet az.
-"Üdvözlek itt az én nevem..."-mondta
-"Elijah Mikaelson"-álltam fel vágtam közbe ez meglephette mert furcsán nézett rám. Hayle mellettem csak mosolygott egyet ahogy érzékeltem..
-"Nos talán ha szabad megmutatnám a szobádat"-magyarázta és a lépcső felé nézett
-"Rendben"-kezdtem követni.
-"Nos számodra ismerős lehet az én bátyám modora"-magyarázta miközben felfelé ment
-"Persze"-feleltem
-"De azt tudnod kell hogy én nem olyan vagyok mint ő"-magyarázta és felértünk.Egy szobába vezetett be és aztán lement.A szoba nekem furcsa levettem hát a cipőm és eldőltem aztán pedig el is aludtam....Akkor keltem fel amikor még egy szúrós fájdalmat éreztem a kezemen.Két kör lett a kezemen.Aztán pedig visszadőltem nem nagyon érdekeltek hogy a lentiek mit beszélgetnek vagy mire gondolnak.Reggel felkeltem átöltöztem azt lementem.Senki sehol csak a konyhában reggelizett Hayle.
-"Jó reggelt"-köszönt
-"Jó reggelt"-feleltem és leültem vele szembe.Feltettem a kezem.
-"Veled meg mi történt?"-kérdezte
-"Tegnap két ilyen heg került a kezembe"-magyaráztam.Erre ő enni kezdett.
-"Ugye itt nincs kilépési tilalom?"-kérdeztem az ajtó fele nézve
-"Nincs, nyugodtan menj ahova akarsz"-magyarázta
-"Akár most is?"-kérdeztem
-"Persze"-mondta és én már el is tűntem először reggeliztem természetesen vért.Aztán bementem egy olyan helyre ami az én nézőpontom szerint teli volt boszorkányokkal.Miközben sétáltam egy érzés kapott el ami irányított hogy bemenjek egy boltba és ott szembe találtam magam Vivivel.....












2013. november 2., szombat

104.rész-Evelyn Cullen naplója

Felindultam a szobámba aludni.Még csak két napja vagyok itt és úgy tekintek máris erre a házra mint az otthonomra de nem tudom az okát.De azt tudom hogy hiányzik nekem az összes Cullen és még csak meg se látogathatom őket és ez nagyon bánt.De az megnyugtat hogy tudom Alice elmond mindent ami velem történik remélhetőleg.Bár egyszer mondta nekem hogy a farkasok jövőjébe nem lát vele.Ültem az ágyamon éjfél lehetett már és mindenki aludt kivéve Mark meg Rebekah  hancúroznak. Klausra meg nem is figyeltem nagyon mert tudtam hogy alszik nem tudva hogy honnan tudom.Továbbra is ott ültem és gondolkoztam.Igazából az alvás nem létfontóságú amikor egy vámpír szomjas..Kimásztam az ablakon és elindultam a kórház felé és loptam két csomag vért.Azokat megittam ott helyben és hazafele kezdtem futni.Visszamásztam az ablakon és most már jobban éreztem magam.Ember sem öltem még jól haladok az önuralommal..Levettem hát a bőrdzsekim és a tornacipőm és fel feküdtem megint az ágyra.Azon gondolkoztam hogy a boszorkányos helyen azért tompítottak le annyira mert nem volt időm a pajzsot használni.De ha körbe vonnám magam simán betudnák menni és körül nézni és bosszanthatnám a boszikat ezen gondolkozva elaludtam.Reggel amikor felkeltem átöltöztem és lefürödtem közben hallgattam a kintiek gondolatait és beszélgetését.Semmi infót nem tudtam belőlük ki venni.Amikor végeztem felvettem a kabátom és vámpír tempóban lesuhantam a lépcsőn a mai nap nem nagyon voltam nyugodt.Senki sem volt lent és most volt egy esélyem hogy elmenjek Elenához így nem haboztam tovább haladva vámpír tempóban a leggyorsabb módon elindultam remélve hogy senki sem követ.Bekopogtam és Damon nyitott ajtót.Jaj de jó megígértem hogy nem kommunikálok vele de most muszáj lesz.
-"Miért is kopogsz?"-hitetlenkedet
-"Mert tudom az illemet"-vágtam vissza-"De bent társalogjunk ha lehet"-kimondtam és körül néztem mögöttem erre már beengedett
-"Elena?"-kérdeztem
-"Nincs itthon"-magyarázta-"De talán én is jó vagyok a csajos dumákhoz nem?"-kérdezte gúnyossan
-"Ami azt illeti igen"-mondtam
-"De megszeged a szabályt"-kezdett kötözködni már megint
-"Nem mindegy neked az?"-kérdeztem-"Én kapok érte"-mondtam bár már most ideges voltam
-"Akkor ülj le és mesélj"-magyarázta én leültem vele szembe és a házat muszáj volt körbe vonnom a pajzzsal mert ha valamelyik hibrid erre jár biztos elárulnak.
-"RebekahMikaelson  is itt van"-magyaráztam
-"És bemutatkozott?"-kérdezte
-"Ami azt illeti igen és abból amit este halottam a csaj..."-nem akartam kimondani
-"Ribanc?"-kérdezte mosolyogva
-"Csak egy kicsit"-mutattam a mértéket az ujjammal
-"És végül is honnan gondolod ezt?"-kérdezte
-"Nem mindegy?"-kérdeztem-"Elija{ejtsd:Ilajdzsa} is ismered?"-kérdeztem
-"Persze ő a legerkölcsösebb ősi vámpír aki nem különbözik a pór néptől"-magyarázta
-"Ahogy ki olvastam Rebekah agyából őt kell nekem megmenteni New Orleans-ba"-feleltem
-"Azt hiszem rájöttem mire kellesz te Klausnak"-,magyarázta
-"És mire?"-kérdeztem
-"Hogy vissza foglalja az ő városát és a testvért vissza szerezze veled te vagy neki az úgy nevezett B terv"-egész okossan megfetette habár ő jobban ismer az ősi klán
-"Nos akkor mit tegyek?"-kérdeztem
-"Menj csak el velük és csinálj meg nekik mindent és akkor talán elengednek vagy nem"-mosolygott
-"Wow köszi a megnyugtatást"-mosolyogtam és felálltam-"Én megyek"-köszöntem el.Kisuhantam vámpír tempóban vissza a házhoz.De mielőtt oda értem volna belefutottam Caroline-ba.
-"Szia"-köszönt boldognak tűnt-"Már Klaus kienged az utcákra is?"-kérdezte mosolyogva
-"Persze"-mondtam-"De te mit is keresel itt?"-kérdeztem és rögtön ki is vettem az a fejéből.Klaus belé szerelmes.
-"Klaus régi barátom"-mondta
-"Jah értem"-mosolyogtam
-"De te mikor jössz vissza Salvatorékhoz?"-kérdezte
-"Valószínűleg semmikor"-mosolyogtam.Eddig nem vontam körbe a beszélgetést de már muszáj bolt egy kis infot adni a csajnak.
-"Menj el a Salvatore házba és maradj is ott"-suttogtam ő csak bólogatott és elment.Én pedig felkészülten a leszidásra bementem újra a házba.
-"Az elveszett bárányka"-mosolygott Mark a véres szájával a nappali teli volt emberi hullákkal
-"Csatlakozz hozzánk"-mosolygott Rebekah és beleharapott egy másik nyakába
-"Köszi de én nem vagyok éhes"-feleltem
-"Egy vámpír mindig éhes"-vitatkozott Mark
-"Hagy békén"-mondtam és felindultam volna ha nem jön velem szembe Klaus muszáj volt megállni.
-"Ne erőltess rá mindent barátom vagy megengedem neki hogy megöljön"-mondta Marknak az rebbenés telemül állt ott.Furcsálltam Klaus kedvességét.
-"Készüljetek este elmegyünk"-parancsolta és kiment nem is kérdeztem hogy hova csak felment a szobámba és elfeküdtem az ágyon.....